Málnás parfé, meg persze csokis

Parfét készíteni hihetetlenül gyors és egyszerű, és alig kell hozzá valami. Az első, a legalapabb parfé annyira ízlett nekem, hogy több receptet is kipróbáltam. De aztán maradtam a legelsőnél, csak az extrákat variálom benne. Egyszerre édes a cukor miatt, savanykás a joghurt miatt, krémes a tejszín miatt. A 2005/11 Fakanálból.

parfe

Alaprecept:

Hozzávalók:

  • 3 dl tejszín
  • 3 dl natúr joghurt
  • 20 dkg cukor

Tényleg csak ennyi. A tejszínt a cukorral keményre felverjük, majd beleforgatjuk a natúr joghurtot. Ez alapból is finom. Formába öntve legalább hat órára tegyük fagyasztóba. Amikor kivesszük, szeletelhető.

Az eredeti recept szerint 25 dkg málnát turmixoljunk össze (ha fagyasztott volt, akkor előbb olvasszuk fel), szűrjük át. Az alapparfé felét öntsük a formába, arra kerüljön a málnaréteg, majd az alap másik fele. Ezzel nekem volt egy kis problémám, mert a málna így keményre fagyott. A képen ez a variáció van. Emiatt már jobban eloszlatnám a málnaréteget, több adagban.

De igazán a csokis verziót szerettem meg. Egy tábla (100 g) étcsokit kockákra törtem, és kb egy deci tejszínnel 30 százalékon, 3 percig melegítettem a mikróban. Összekevertem a csokival, és vékony rétegekben öntöttem a parfé alapok közé. Isteni lett.

2 komment


  • Anna

    megcsináltam a parfét, a fagyasztóban várja, hogy megdermedjen… mi meg a fagyasztón kívül várjuk ugyanezt… :-)

    de már félkészen is isteni volt…

    csak kissé vagyok türelmetlen :-D

    2010. június 15. kedd
    • Remélem, hogy fagyasztottan is bejön.:PPP

      2010. június 15. kedd

Írj te is


Név*

Email(nem jelenik meg)*

Weboldal

A kommented*

Mehet