Figyeltem


Figyeltem a fát. Régóta figyeltem. Időm volt rá bőven. Eldugták a sarokba. Miért oda ültették? Talán az árnyék miatt. Talán neki az az ideális, ha árnyékos helyen áll. Talán neki az a jó, ha nem süt rá a nap. Talán így megfontoltabban virágzik. Nem reagál az első becsapós napsugarakra. Lehet, hogy szélvédett helyet kerestek neki. Talán tovább pompáznak a virágai, ha nem tépkedi őket folyton a szél. Talán így többet időznek rajta a darazsak és méhek.

Figyeltem a fát, ahogy a sok esőtől hatalmas pocsolya vette körbe. De aztán a pocsolyát felszárította az a kevés nap, ami odasütött és az a kevés szél, ami épp arra vetődött. Aztán persze újabb eső esett és újra sütött a nap, a szél is feltámadt megint. A pocsolya felszáradt egy időre. A fa valószínűleg degeszre itta magát, már ha egy fa képes erre. A gondviselés mindig gondoskodik róla. Ha meg éppen nem, hát a fa nem panaszkodik. Talán elfárad, talán megbetegszik, talán meg is hal, de nem szól semmit. Elfogadja. Kénytelen. Olyanra teremtették, hogy ne tudjon elbújni. Nem mehet sehová. A gondviselés mindig ugyanott találja, abban a sarokban. Kénytelen odatartani a másik arcát is, aztán majd meglátjuk, hogyan bírja.

Figyeltem a fát. Sokat figyeltem. Emlékszem, milyen amikor virágzik. Milyen, amikor pocsolya veszi körbe. Milyen, amikor szél hintázik az ágain. Milyen, amikor méhek döngicsélnek körülötte. Milyen, amikor téli álmot alszik.

Figyeltem a fát. Azon gondolkodtam, hogy a fa vajon tanul-e valamit? Talán alázatot tanul ott a sarokban. Vagy azt, hogy ha elég kitartó, akkor egyszer eljut a fénybe. Aztán jól becsapják az első csalóka napsugarak, a szél pedig örömmel tépkedi majd a virágait. Ő pedig nem tud összemenni, csak nőni tud és magasabbra törni. Akkor talán megtanulja majd, hogy a fény és az árnyék nem a jó és a rossz. Persze lehet, hogy ezt már most is tudja. Ugyan ki tudhatná, mi mindent őriz a gyűrűibe zárva? Emlékszik. Beszél befelé és kifelé egyaránt.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

4 Comments

  • filumena
    June 3, 2010 at 14:40

    Ez gyönyörű, meghatódtam. Úgy olvasnám az írásaidat nyomtatásban is. :)

  • Enach
    June 16, 2010 at 10:31

    Gyönyörű! Tipikusan az a fajta írás (illetve élmény), ami visszahoz a jelenbe. A pillanatba. Annyira lekötötte a figyelmemet! Köszönet érte!! Nagyon szép volt.

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen robbanás ízű. Semmi nem marad a régiben.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.