A Felforgatókönyvből

“Ahogy Harold beleharapott a bajor cukormázas kekszbe, végre úgy érezte, minden rendbe jön. Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség és a tragikum, hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért.

És szerencsére, ha éppen nincs keksz, akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban vagy egy szerető ölelésben vagy mások vigasztalásában. Nem beszélve a kórházi hordágyakról, az orrcsipeszről, a megmaradt pitéből, az elsuttogott titkokról, a Fender Stratocasterről és talán időnként egy-egy regényről.

Nem szabad elfelednünk, hogy mindezek a nüanszok, apróságok, melyeket életünk csecsebecséinek tekintünk, valójában nagyobb és nemesebb célt szolgálnak: életünk megmentését. Tudom, furcsa gondolat, de azt is tudom, hogy így van. Megtörtént: Harold Crick a karórájának köszönhette életét.”