Vészhelyzet

Reggel még olyan szépen indult minden. Sokáig aludtam, aztán Pével csodásat hemperegtünk. Pizzát reggeliztem frappéval. Aztán szépen, lassan leült minden. Dolgoztam. Villámgyorsan nyúltak az órák a semmibe, pont ettől lett lassú, egyre nehezebb és megfoghatatlan az élet. Majd eljött az éjszaka és belopózott a sötétség is.

Pé lejött Vészhelyzetet nézni. Ez a legújabb mániája. Minden hajnalban két epizódot nyomnak a Sztoritévén (Szerencsére csak a Sztoritévén). A szemetek. Merthogy én kifejezetten nem bírom a kórházi sorozatokat. Pláne nem hajnalban, amikor aludni szeretnék. Javasoltam Pének, hogy vegye fel videóra, és nézze meg máskor. De azt mondta, hogy még nem álmos és nem tudna aludni. De nekem persze erre is volt javaslatom, mert egy jó társ, ahol tud, segít, vagyis masztizzon vagy szexeljünk, és máris menni fog ez az alvás dolog. De nem. Így aztán kénytelen voltam én masztizni. Ekkor elkezdett némi érdeklődést mutatni, de mondtam, hogy ez nem csak alvás-elősegítő maszti, hanem bosszúmaszti is. Nem, nem nézheti. Nem, nem segíthet. Erre a masztim közben végighallgathattam, hogy hogyan kell utasként letenni egy repülőgépet, miközben a pilóták haldokolnak, a terroristákat meg már fogságba ejtettük. Roppant hasznos. De én még ennek ellenére is tudtam koncentrálni, és hagytam, hogy a belső nuniverzumomat elárassza a csíííí. Aztán édesdeden elaludtam.

• Pé:  -Emlékszel még, milyen égi vészfrekvenciát kell hívni?
• Én: -215,1?
• Pé: -Nem.
• Én: -Akkor 121,5?
• Pé: -Igen, helyes.

Ügyes vagyok, na. Már tudom, mi a teendő vészhelyzet esetén. Így éljünk túl katasztrófákat.