Menü


Élvezetfüggő vagyok, igen. Most, hogy kevesebb jut belőle, nagyon is megszenvedem. Tegnap azt mondtam Pének, kicsit olyan érzés most, mintha nem is lenne testem egyáltalán. Pedig van, még érzek is vele. Azt hogy fázom vagy hogy meleg az arcom vagy hogy fáj a hátam, ha sokáig egy helyben ülök. A sminkelés olyan forrás, ami táplál kicsit. Meg persze ott vannak az ízek is. Muszáj sütnöm és főznöm, különben még ezt az örömöt is elveszítem.

Az előbb találtam itthon egy Gloria Jean’s Cofee-s menüt, és bevillant annyi minden. Ahogy kinyitottam, a Mocha Caramelatté. Azt ittam ott először, jópár éve már. Vagy a Very Vanilla Latté, amiről azonnal a Mina ugrik be. Ő teát ivott, előbb meleget, aztán hideget, én meg a vaníliás, habos csodával kezdtem. Ez is milyen régen volt már, mégis mennyire emlékszem rá. Emlékszem az ízekre, a Mina hangjára, a színekre, hogy miről beszélgettünk… Az egész becsomagolódott egy puha burokba. Egyszer ettem ittam Cookies ‘N’ Creamet: Kávé, tej és tejszínes krémmel töltött csokis keksz jéggel mixelve, a tetején tejszínhabbal (igazival) és csokiforgácsokkal. Akkor is a Minával voltam. Egy másik beszélgetés a ritka találkozások között. Pé az ír krémes, mogyorószirupos Irish Nut Créme-et szerette. A Gyereké a kókuszos, fehércsokis jegescsokoládé. Összefonódik minden ragacsosan puha, hívogató és elérhetetlen édes múlttá. Az én múltam, és még pár emberé.

A lágy édesség a lételemem. Valami, ami a teljességemhez, a jóllakottságomhoz kell. És valami, ami önmagában nem elég. Aztán kidobtam a menüt.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

2 Comments

  • Mina
    February 16, 2010 at 16:45

    Ooooh, jövő héten mehetnénk is valahova kávézni… :)
    Amúgy is már megígértem a múlt héten… :)

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen robbanás ízű. Semmi nem marad a régiben.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.