Az Alany


Szeret egyes szám harmadik személyben írni magáról. Valahogy így mélyebbre jut és neki is könnyebb megnyílni. Talán belső kapukat cselez ki vele. Valahogy teljesen helyénvalónak érzi, hogy kívülről néz befelé magába. Egyszer régen elkezdett egy blogot. Azt a nevet adta neki, hogy Az Alany. Azt nagy betűvel írta, nem mindet kicsivel, mint a pudingocskát, kivéve mondat elején, mert az nagy betűvel szabályos, ő meg akkor azt úgy írja, mert úgy kell. Jobban szereti így, pudingocska, nemecsek ernő kis betűvel mind. De Az Alanyt nagy betűvel írta. Privátolta az egész blogot, pedig az ég világon semmi érdekes nem volt benne. Ilyeneket írt, hogy Az Alany mai energiaszintje, meg hogy Az Alany hangulata, meg hogy mit evett… Csak aztán mindig elfelejtette kitölteni az adatokat. Nem volt jó alany ehhez, ez van. Így aztán elég hamar abbahagyta. Pedig amúgy tetszett neki a gondolat, hogy megfigyeli magát így kívülről ennyire mindennapi, egyszerű dolgokban, mint hogy mit eszik, mit csinál, milyen az állapota éppen. Lehet, hogy ha rendesen vezeti, talált volna valamilyen mintát, vagy rájött volna valamire. Így most ez csak egy emlék maradt.

Egyszer arra gondolt, hogy ebből Az Alany témából novellát kellene írni. Le is ült a gép elé, hogy elkezdje megírni, de nem jutott eszébe semmi. Ürességet érzett vagy talán inkább semlegességet, mint ahogy a kutatók érezhetnek az állatkísérleteknél, meg talán emberkísérleteknél is. Talán egy kis várakozás azért volt benne, hogy majd akkor most történni fog valami, de lófasz se történt. Az Alany csak úgy volt, A Figyelő csak úgy figyelt. Ennyi.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

9 Comments

  • sod
    January 24, 2010 at 18:00

    nekem van egy olyan érzésem, hogy ez téged idegesít valamiért..

  • sod
    January 25, 2010 at 00:42

    ez az Alany kódnevű forma, meg az amit csinált. Ez az egész amit leírtál itt.

    • puding
      pudingocska
      January 25, 2010 at 17:17

      Nem mondanám, hogy idegesít, de mindenképpen foglalkoztat.

  • sod
    January 26, 2010 at 13:54

    mondjuk őszintén szólva elég egyedi koncepciója van a blogírásra ennek az Alanynak…

  • Big Cat
    January 26, 2010 at 23:05

    Szerintem érdekes. Meg akarja ismerni önmagát, de csak a hétköznapi fehér papírt látja, ábrák nélkül, belesimuló sablonokkal. Pedig az a papír azért olyan fehér, hogy rákerüljön valami, hogy azt kiemelje önnön fehérségéből. Amitől végre más lesz, ami értelmet ad a létének…

  • sod
    January 27, 2010 at 18:11

    Nosce te ipsum…
    Nem igazán értem azt, hogy az önmegismerés ilyen formája működhet-e addig amíg az ember nem tud leszámolni bizonyos dolgokkal.
    Létezik egy olyan dolog, hogy felületes (felettes) én. Szerintem addig az ember nem képes megismerni önmagát, amíg az ego és a super ego viaskodik egymással.
    Persze én kívánom neki, hogy sikerüljön, de amíg küldő szemlélőként ír valaki magáról szerintem nem működhet rendesen a dolog és úgy sem, hogy másokról írunk. Így is és úgy is csak felületes ismereteket szerezhetünk egy-egy jellemről, legyen az a sajátunk akár és ez semmi mást nem fog eredményezni csak azt, hogy ezzel mérhetetlenül tápláljuk a különböző előítéleteinket avagy úgy előítéletek alkotunk.

    • puding
      pudingocska
      January 27, 2010 at 18:39

      Én szeretem kívülről nézni és látni magam úgy, hogy közben magamba is látok. Azzal, hogy nem azonosulok magammal egész másképp látom magam, mert el tudom engedi az elvárásaimat, a gátlásaimat, hogy mit szeretek és mit nem… Ennyi.
      Nem hiszem, hogy valaha is megismerem magam.:))) Egyszerűen csak igyekszem minél többet meglátni az aktuális magamból. Ezért néha írok így is, amikor éppen késztetést érzek rá.

  • sod
    January 28, 2010 at 00:24

    hát nem tom, hogy ez miképpen műkszik. Lehet, hogy majd kicsit később én is rájövök, de így a húszas éveim elején, azt hiszem nem tudom azt megcsinálni amit te fent leírtál. De abban veled szemben viszont biztos vagyok, hogy képes vagyok megismerni magamból mindent, mert ez hosszú dolog, de nem verítékes. Az aktuális magam, pedig csak egy forma szerintem amit a tartalom ural, tehát mindig ugyanaz vagyok más köntösben.

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen robbanás ízű. Semmi nem marad a régiben.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.