Abból indult az egész, hogy a libidóm az egekben veregeti pofán a szegény, mit sem sejtő angyalokat (akkora, hogy nem fér el). Pé meg beteg és közben még rengeteget dolgozik is. Megveszek egy érintésért, pláne egy alapos szorongatásért. Hogy mégse a falat kaparjam,( meg hogy kíméljem az angyalokat) el kellett terelnem a figyelmem. Rajzoltam. És történt valami. Átléptem egy eddig előttem lévő gátat a rajzolásban. Annyira, de annyira büszke vagyok magamra. Lehet, hogy az a kép senki másnak nem teszik, vagy másoknak nem jelent semmit, de annyira, de annyira igaznak és kifejezőnek éreztem. Azt a címet adtam neki, hogy A ribanc én. Pét meg szegényt nyúzom, hogy fotózza le. És ahogy befejeztem annyira azt éreztem, hogy jár nekem minden, hogy a világ a tenyerén kell hogy hordozzon. (Úgyhogy gyorsan meg is csináltam az adomány funkciót.)
Pont nem ideillő, de mégis…
Kb egy hónapja nézegetlek és cikáznak a gondolataim, vágyaim. Aztán ma olyat tettem… Belegyömöszköltem magam az esküvői míderembe (ami egy gyerek után azért nem is rossz) és “hivatásosat” játszottam a férjemmel… :) Első reakciója: aztaaaa, hűűűha; aztán még jobban tetszett neki, azóta meg horkol a kanapén :D
Szóval ezért is vállon veregetés jár Neked!!!!!
Köszi!!!!
Köszönöm.:))))))) Nem látod, hogy mekkorát vigyorogtam.:)))))
Gátakat törni jó . Örülök hogy sikerült neked is egyet.
Én is örülök. És ahogy ez lenni szokott, egyből kaptam is egy nagyot az arcomba, csak a miheztartás végett, de nem érdekel. Most örülök.:)))
legalább akkora az öröm, mint a múltkor az ijedtség volt. Hát nem megérte??