being human

Azt gondolom, hogy az eredeti cím, vagyis az embernek lenni nagyon is találó a sorozathoz. Ehhez képest a rendkívül elmés “A vámpír, a szellem és a vérfarkas” címet kapta magyarul, nem feltétlenül ilyen sorrendben. (A szakács, a tolvaj, a felesége meg a szeretőjét is idő volt mire rendesen jegyeztem meg.) Szóval van ez a sorozat, aminek a lényege valóban az, hogy milyen is embernek lenni, pláne ha szörnyeteg is vagy. Mivel angol sorozat, a drámaisága, a képi világa, a hangulata nagyon is emberi. És habár fantasztikumról beszélünk, mégis megkockáztatom, hogy egészen hiteles, ami alatt nem azt értem, hogy ilyen egy szellem, egy vérfarkas és egy ember, hanem hogy véleményem szerint minden szereplő jó szimbóluma az útkeresésnek, elveszettségnek, a multidimenziós létnek. És ezért már nem mondom azt rá, hogy már megint újabb “misztikus” film, mert nagyon is sűrű, már-már emberi, és talán pont emiatt kevésbé szerethető, hiszen szinte olyan, mint a mindennapi élet, ezért nem egy csábító kiút az álmodozásba vagy épp a rémüldözésbe. Sőt néha egészen nevetségesen gagyi érzetem is van tőle, de ezt is szeretem benne.:) Pénteken kilenckor van, amikor én arra várok, hogy a tökéletes  istennőm megjelenjen végre a képernyőn. Emiatt megvárom a sorozat hajnali ismétlését inkább.

Engem nem vonz valami “csupán” azért, mert gonosz vagy ördögi vagy sötét vagy veszélyes. Nem bukom a rosszfiúkra. Nem szeretek lázadni csupán a lázadás kedvéért. Nem vonz sem a pokol és ha már itt tartunk, sem a mennyország. Nem bukom a jófiúkra. Nem vonz a fény, az állandó idill, sem az a szirup, amit sokan szeretetnek neveznek (pedig szerintem nem az). És akkor mi igen?