Emlékszem, jól emlékszem, amikor egyszer csak az eszembe jutott, hogy habár sok éve swingerezünk, mégis nem is emlékszem már, mikor volt olyan utoljára (volt azért), amikor csak úgy spontán beválasztottunk valakit a klubban. Amikor nem beszélgettünk előtte, egyszerűen csak átadtuk magunkat a lehetőségnek. Nagyon rég volt. Azóta mindig randiztunk, leveleztünk, elképzeléseket egyeztettünk.
Most sem az történt azért, hogy egyszer csak megjelent valaki mellettünk, mert hiszen köszöntünk egymásnak, láttuk, beszéltünk pár mondatot. Csak úgy semlegesen a semmiről. Emlékszem hallottam, amikor azt mondta, nem iszik alkoholt. És ez nekem tetszett. (Mire nem izgulhat egy nő, mi?) Imádom, ha egy férfi józan. Naná, hogy azt akarom, hogy elveszítse azt a józanságot. És azt a józanságot miattam veszítse el, ne más miatt.
Nagyon sokára mentünk fel Pével az emeletre. Előbb jakuzziztunk (vagy két órát). Bizsergető buborékok, meleg víz, kellemes társaság, sőt még egy szelet tortát is kaptunk közben, mert valaki a születésnapját ünnepelte. Lusta macska lett belőlem.
A vörös helyiséget választottam. Oda akartam menni. Vörös falak, vörös függöny, vörös fények. Eleinte csak ketten voltunk Pével. Aztán megéreztem, hogy valaki néz. Ez egy ilyen dolog. Talán van hangja, amikor valaki közeledik, csak nem tudatosodik bennem. Talán egyszerűen csak megérzem, ha néznek.
Nem beszéltünk sokat. Én azt kérdeztem, bejössz? Ő azt válaszolta, talán. De már bent is volt.
Van az az isteni érzés. Középen feküdni a hátamon, a két oldalamon egy-egy férfivel. Hagytam, hogy kényeztessenek. Tökéletesen illett a hangulatomhoz. Nem volt bennem semmi szubmisszív, nem volt bennem semmi a ragadozó nőstényből. Lágy voltam, elfogadó és befogadó és boldog.
Simogattam a bőr érintésének öröméért. Nem érdekelt, hogy ki ő. Nekem ő akkor a meleg bőr volt, amin végigfuttathattam a kezem, ami hozzám nyomódott. A kemény, szálkás, izmos test volt, ami erőt árasztott magából. A nyelv volt, ami fel akart fedezni. A nedves száj, ami a lábujjaimat szopogatta. Az ujjak, amik határozottan hatoltak belém.
Egyszer valami bókot suttogott a fülembe, pedig nem volt rá semmi szükség. Sokkal jobb volt szavak nélkül nekem. Ha akarod, akkor markold meg a mellem, de ne beszélj, mert hiszen nem is érdekel, hogy mit gondolsz, csak legyünk együtt.
De úgy tűnik, azok közé tartozott, akik nem szeretik az óvszert. Akiket zavar a gumi, de ez olyan dolog, amin én nem tudok segíteni. Szorgalmasan próbálkoztam persze, hogy túl tudjon lépni ezen, mert azt akartam, hogy dugjon meg. Azt akartam, hogy merev legyen; hogy a puncim tele lehessen vele; hogy kiélvezhessem a mozdulatait, a ritmusát, a játékosságát, erejét és az orgazmusát. De ő nem tudott most annyit adni. Így aztán egy idő után egyszerűen elszakadtam tőle.
Pé addig főleg a látványunkat élvezte. Néha megmarkoltam és vertem a farkát. Érezni akartam a tettre-kész keménységét, hogy bármikor az enyém lehet. Simogatott engem. Van, amikor nem tudod, hogy egy nyögés kinek szól és miért. Az öröm okozását nem sajátíthatod ki magadnak. Ha ketten vagytok, ez valahogy egyértelműbb, de ha többen, akkor a nyögés csupán az élménynek és az élvezetnek szól. Lehet, hogy te okoztad, lehet, hogy a másik, vagy talán mindenki együtt. Esetleg még az a pár is, akik melletted szeretkeznek, vagy az a nő egy másik párból, aki éppen most élvezett el, és a sóhajaival és a kis sikolyaival te is együtt repülsz.
Pé elé feküdtem, és úgy vettem a számba. Néha egész mélyen leengedtem a torkomon, máskor a makkját nyalogattam vagy a nyelvemmel masszíroztam. A férfi közben felnyúlt a puncimba. Egy darabig így játszadoztunk, majd amikor már elég volt, azt mondtam neki, hogy most inkább tartsunk szünetet, ő pedig elköszönt.
Pé megkérdezte, hogy szeretném? Négykézláb akartam, térdelve, hátulról. Ujjaim a csiklómon. Talán még két perc sem kellett és egyszerre élveztünk el.
Annyira remegett a lábam, hogy alig bírtam lemenni a lépcsőn. Időbe telt, amire megint rendesen lélegeztem. Beszélgettünk még egy kicsit. Már hajnal volt, nem sokkal zárás előtt. Egy pár még lassúzott egyet indulás előtt. Összesimulva táncoltak a zenére.
Mindig sokára búcsúzunk el mi is. Van még mit mondani. És amúgy is olyan jó ott, mintha valami másik univerzumban lennénk, ahová azért megy az ember, hogy egy kis boldogságot tankoljon. A hajnali friss levegő sem bírt még magamhoz téríteni. Ez az oldott lustaság átragadt még szombatra is. Mosolygok, amikor ránézek a rózsára, amit kaptam (romantikus est volt).
Pénteken azt hiszem, öt vagy hat pár volt a Tik-Tak-ban és egy szóló férfi. Az egyik lánynak ez volt az első swingeres estéje, és nagyon is élvezte. Én meg nem győzök csodálkozni, hogy mennyire jófej swingeresekkel találkozom állandóan. És valahogy úgy érzem, mintha valami megint változott volna bennem. Oldottabb lettem, szabadabb, valahogy jobban én magam.
Tetszetős. Egyedül a te lényeden és önazonos beszámolóidon keresztül tudom a swingert teljesen magától értetődőnek venni és később kipótolni a saját fantáziáimmal. Pedig sokan írnak a swingerről és mégis… A te nézőpontodon át tetszik igazán és válik átélhetővé, érezhetővé, lélegezhetővé. A többiben mindig érzek valami diszharmóniát.
Köszönöm.:) Az én beszámolóim sem voltak mindig ilyenek. Annak idején, amikor még a swingeres fórumba néha írtunk beszámolókat, azok egészen másmilyenek voltak. Nekem is nehezebb volt kifejezni azt, amit éreztem, érzek. Az is lehet, hogy máshogy éreztem magam, nem tudom.
Vannak dolgok, mint például most amit nyögésről írtam, amik ott a helyszínen egyszer csak bevillannak, hogy nahát, ez milyen érdekes. És amikor leülök ide, hogy leírjam, ami történt, akkor valahogy még világosabb és még tudatosabb lesz az egész. Többek közt ezért is szeretem leírni.: )
De hiányzott már ez a poszt, ez a hangulat.
:)
Mi lett a szóló férfi sorsa? Önző ökök miatt kérdezem: szeretnék elmenni a Tik-tak-ba, de elsőnek csak mint szóló. Aztán ha tetszik, talán mint pár is.
Mi ott ismertük meg őt. Akkor (pénteken) este egyedül ő volt szóló. Mondjuk nem is voltunk sokan. Azt hiszem, mással nem volt, csak velünk. Amikor a múltkor szombaton voltunk, akkor több szóló férfi is volt, de alapvetően a TikTakban nem lehet mondani, hogy sok szóló férfi lenne.
Persze csak az eddig ott töltött két estéből tudok kiindulni.
Most már úgy van, hogy bármelyik este mehetsz szólóként, mert nincs külön párest. Talán amiatt is, hogy kevés a szóló férfi.
Én azt hiszem, illetve biztos vagyok benne, hogy a szóló pasik számát limitálják a TIK-TAK-ban, azért, hogy ne fordulhasson elő az a jelenet, ami máshol megesik, hogy egy éhes pasicsorda követi egész este a párokat. :) Emiatt érdemes előre bejelentkezni, úgy tutira nem maradsz le semmiről. Párként viszont bármikor mehettek. Első alkalommal miért szólóként akarsz menni? Szerintem tetszeni fog, a TIK-TAK tipikusan inkább a “meghittebb” (ha fogalmazhatok így), családiasabb fajta klub. Nekem pl. pont ez tetszik benne. Szerintem érdemes kipróbálni, nekünk tetszett.
TAPS!!!
:)
Azt semmiképp nem szeretném, hogy összekeverjenek a nyálcsorgató bandával, mert magamat nem tartom annak.
A párom mindenben a társam, de őt nem csábítja a szórakozás ezen formája. Ha kompromisszumot kell keresnem, akkor könnyebb nekem engedni, mint neki rávenni magát, az én fantáziámat viszont nagyon izgatja a swinger élmény. Ezért határoztam el, hogy elmegyek hozzájuk. Kereshetnék egy szexpartnert, akivel elmegyek, de inkább a szóló látogatás mellett döntöttem. Aztán talán később sikerül rávennem Őt is.
Lehet, hogy nem jó ötlet a szólózás, de muszáj elmennem, talán aztán nem fog piszkálni a tudat.
Szerencsések vagytok.
Őszintén szólva én úgy vagyok vele, hogy nem az fogja meghatározni, hogy nyálcsorgató bandatagnak nézek-e valakit, hogy egyedül jött-e vagy sem. Inkább az, hogy hogyan viselkedik. A mi mostani partnerünket sem soroltam volna a nyálcsorgató bandához.
Volt már úgy (a DL-ben régebben), hogy odajött hozzánk egy férfi, bemutatkozott, megkérdezte, leülhet-e mellénk… szóval teljesen korrekt ismerkedés volt.
Most pénteken beszélgettünk egy párral, ahol a férfi már régóta swingerezik, a barátnője most ismerkedik a swingerezéssel. Ő járt egyedül is klubba, és elég sikeresen vadászott, de azért ahhoz (szerintem) jól kell tudni kezelni a visszautasítást (ami óhatatlanul is előfordul), kell egy csomó önbizalom és magabiztosság. De ezt gondolom, úgyis tudod.: )
Én is szerencsésnek érzem azért magunkat, hogy szex témában egy hullámhosszon vagyunk, mert azért sokat adott az, amit eddig már közösen megéltünk, és én is sajnálnám, ha másképp vélekednénk a swingerezésről. Nem lehet könnyű.
nagyon jól írsz és érdekeseket!
az a gondom, hogy a gruppen nagyon érdekel, de a barátomat tudom, hogy nem , elég féltékeny, és annyira féltem a kapcsolatunkat, hogy kihagynám belőle. vagy legalábbis az elején…. ha végre kipróbálhatnám! először csak lánnyal… aztán mindenkivel!:) a swingerrel csak az a bajom, hogy legtöbbször párok mennek, egyedül meg félős vagyok. gondolom nem túl gyakran fordul elő, hogy egy csaj egyedül megy…
Hm, de bizony előfordul, hogy egy csaj egyedül megy, igaz, nem az első bálozó csajokra jellemző ez, hanem azokra a szóló csajokra, akik már nem első alkalommal mennek klubba.
Az én véleményem az, hogy első alkalommal érdemes lenne egy olyan pasival, párral, vagy csajjal együtt menned klubba, akik már jártasak a swingerezésben, esetleg ismerik az adott helyet is. Sokkal kevésbé érzik magát az ember, ha van ott valaki az este folyamán, akit legalább már kb. ismer látásból. Egyébként van olyan klub, ahová nem javasolnám csajnak az egyedüli látogatást, és van olyan, ahová meg simán elmehetsz, nem fog semmiféle atrocitás érni. Szóval azért ezt klubja is válogatja…
hát, igen, jó lenne egy jártasabb ismerőssel menni, csak nem tudom hol találhatnám meg őt/őket. nézegettem már párkeresőket, de valahogy nem volt nagy indíttatásom, meg bizalmatlan is vagyok kissé. azért nyitva tartom a szemem, hátha…
Szerint a fenti “mail” fülön dobj egy üzenetet a Pudingocskának. :) Hátha…
Én is válaszolok majd nemsokára, csak próbálom behozni a pár napos lemaradásomat.
nana, megértem, hogy aggódsz egyedül elmenni. Én például nagy valószínűséggel nem mertem volna egyedül elmenni először a klubba. Most már el mernék menni, mert már van tapasztalatom, láttam pár klubbot, vannak ismerőseim… Az indexen van egy swingerklubos topik, tudom, hogy ott is szoktak néha partnert keresni klublátogatáshoz. De ha esetleg van egy érdeklődő barátnőd, akkor ketten is elmehettek.:) Viszont arra visszatérve, amit az elején írtál a párodról, azt tanácsolom, hogy azért gondold át még egyszer. Ha amúgy féltékeny típus, és elhallgatod előle, hogy klubba mész, aztán pedig idővel bevállalnád, akkor nem biztos, hogy ezt az akadályt ő jól fogja venni.
Nem ismerem őt, de lehet, hogy még egy lány bevonása ellen nem tiltakozna, és rá nem lenne olyan féltékeny. Talán érdemesebb lenne onnan kezdeni. Ha a partnerkeresés nem működik, felvetheted a swingerklubot is, mint azonnali ismerkedési lehetőséget. Elég sok pár megy úgy klubba, hogy “csak” a nőket szeretnék összeboronálni, de párcserét már nem akarnak.
De persze én nem ismerem a helyzetedet, nem akarlak lebeszélni a külön klublátogatásról sem.:)
Persze, nekem is egyből a barátnéim jutottak eszembe, de esélytelen, egyikük sem nyitott ilyenekre, amúgy nem szívesen keverném a barátságot a szexszel. Épp tegnap beszéltünk erről a barátommal, hogy több csajjal persze bevállalná, de csak úgy, hogy vele foglalkozzanak… önző dög!:)) Engem nagyon zavarna, hogy csak ő van a középpontban. A kapcsolatunk nem olyan önzetlen, mint a tiétek (legalábbis, ahogy eddig olvastam), kisajátítósak vagyunk, és ő elég uralkodó típus. Ezt egyáltalán nem bánom, sőt nagyon szeretem, de ami működik kettőnk között, az nem hiszem, hogy működne többesben. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy nem túl hosszú ez a kapcsolat, viszont nagyon fontos nekem, úgyhogy nem tenném kockára.
Tudom, ez nem túl szép dolog, hogy ki akarom hagyni ebből, de ez az én másik oldalam, amit ki kell egyszer próbálnom. A végén lehet, hogy nem is fog tetszeni, de egy próbát mindenképp tennem kell. Köszönöm a tanácsaidat, véleményedet, mert segít elhatároznom magam. Az lesz a legjobb, ha kitartóan keresgélek a megfelelő partner után, egyedül tényleg nem szívesen mennék, leginkább a feszültségoldás miatt lenne szükségem valakire. Nem kellett lebeszélned, úgy sem hajlottam annyira, h egyedül menjek.
Pé, jó ötlet ez? Tapasztalatlan (és bizonytalan) kislány vagyok…:) Meg kell találnom a saját utamat, de ki tudja, lehet, h Pudingocska felé vezet majd?:)) Meglátjuk…
írok mailt.:)
várom!:)