Kipakoltam a mosogatógépből, hogy elővegyem a macis tányért. Valahogy az a kis sárga-piros mintás macis tányér kell a torta alá, pedig egy gyerektányérra kábé annyira illik a kávékrémtorta, mint macikávé az vizsgaidőszakos egyetemistába. Mégis valahogy ebből a tányérból szeretem a legjobban a sütiket. Kisvillával. Szigorúan kisvillával. Apró kis falatkák. A lágy krém könnyen adja magát a tetején lévő csokicsíkocskák finomakat roppannak, az omlós, kakaós alapba jobban bele kell nyomni. Kis villa, kis falat, és tovább tart az élvezet. Egyenletes adagokban magamba pumpált öröm és béke.
A tejbegrízt kiskanállal eszem. Egy kis édes, puha, gondtalan gyerekkor. Kislány vagyok megint, ártatlan és tiszta. Most még minden olyan laza.
A Vienettát mindig villával eszem. Felülről lefelé haladva teszem a magamévá a vékony rétegeket. Sok fehér meg egy kis fekete. Aztán megint fehér és megint fekete.
Régen olyan sok dolog ötlött fel bennem mosogatás közben. Mire befejeztem a munkát, már össze is állt egy szép egésszé. Féltem, hogy ez majd elveszik, ha nem fogok többet mosogatni. Hogy miktől nem fél az ember, igaz? Egy-egy apró mozzanat, cselekvés vagy szokás mögött annyi minden él és annyi minden bújik el. Ahogy elkezdem a dolgokat más szemmel nézni, másmilyennek is látom őket. Multidimenziós minden rulez.
Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, lovagolok fűzfa sípot fújva………. Ma már nagykanálal eszem az élvezeteket, de kicsivel a tejbegrízt:-)))))