Nem tudok mást mondani, mint basszus…

Komolyan ledöbbenek a világon időnként. Most épp nagyon ledöbbentem, és dühös is lettem, és legszívesebben megfojtanám azt az anyát, komolyan….
A teljes történetet itt olvashatod el angolul.
Az történt, hogy egy anyuka elvitte a 14 éves lányát egy ausztrál rádióba, hogy kifaggassa többek közt arról, szedett-e drogokat… (Nem tudom, szedett-e.) Számomra már ez is döbbenet. A csaj azzal kezdte, hogy fél, hogy hogy ez nem fair.
Aztán ez történt:

Anya: -Szexeltél már valaha?
Lány: -Már elmondtam ezt neked… és ne nézz így, és ne nevess rajta, mert ez nem vicces.
…12 éves koromban megerőszakoltak.
Műsorvezető: -Igaz. És volt más élményed is?
Felfordul a gyomrom ettől.

Fantáziajáték 10.

Időről-időre hozok nektek egy fotót, ami remélhetőleg elindítja a fantáziátokat. Érdekelne, hogy kinek mi jut eszébe a képekről. Előtte fotó, vagy utána? Mi történt? Mi fog történni? Vajon mi van a képen kívül? Miért? Hogyan? Meddig és mennyire? Mit érez a szereplő? Kik vannak a képen? Mire gondolnak? Hol is vagyunk?… Bármi érdekel, ami az eszetekbe jut. Lehet egy mondat, de lehet egész hosszú is. Ha megmozdult a fantáziád, de csak velem akarod megosztani, akkor írhatsz mailt is. Örülnék neki. Írhatsz több verzióit is.

Mit érdemel az a bűnös?

Az utóbbi időben több szuper sminkes cuccot is rendeltem az eBayen. Hongkongból kábé egy hét alatt meg is jöttek a csomagok, kivéve egyet, amire már több mint két hete várok.(Eredetileg legalább három hetes várakozásra voltam felkészülve.)
Mivel minden csomagot biztosítva kértem, ma dobtam egy e-mailt a csajszinak, hogy el tudná-e küldeni a csomag számát. Gondoltam, talán itthon akadt el valahol. Erre visszaír, hogy nagyon sajnálja, de elkeverte a rendelésem, és csak két napja, amikor újra ellenőrizte a rendeléseket küldte el a csomagot. És az ő hibája, és nagyon, nagyon sajnálja, és büntetést érdemel érte. Küld ajándékot is, és kéri, írjam meg, hogy mit csináljon.
Azon mosolyogtam magamban, hogy vajon, ha azt írom, hogy adjon magának 3 körmöst, akkor azt megcsinálná? Lehet tippelni, hogy ázsiai vagy amerikai volt-e az eladó, orosz vagy esetleg olasz?

Nostalgia trailer

Sárgabarackhab-torta diós-csokis tésztával

Ez a recept is már ezer éve megvan. Sokáig csak a tészta részét sütöttem (Eszméletlen finom, liszt nélküli tészta) mindenféle más krémekkel, mert nem igazán vonzott a “lekváros tejszínhab” a tetején. De mivel nemrég kaptam egy csomó sárgabarackot, úgy döntöttem, hogy kipróbálom az egész receptet. Annyira bejött, hogy aztán szinte rögtön utána újra megsütöttem.

Tovább»

Az a lány

Volt az a lány. Habár tanárnő volt már, az én fejemben mégis inkább lányként él.  A haja befonva, és csillog a szeme, valahogy így emlékszem rá.
Nagyon szeretett volna Egyiptomba utazni, de nem volt elég pénze. Sok ismerősének elmesélte, hogy szeretne Egyiptomba menni, és meglepték egy úttal. Valahogy a lány gyakran megkapta, amit akart, anélkül, hogy szenvednie kellett volna érte. Mintha isten, egyenesen arra teremtette volna, hogy boldog legyen.
Azt mondta, a második nap ellopták a pénzét, és ő nagyon örült ennek. Egészen addig azon törte a fejét, hogy kinek mit hozzon ajándékba, és folyton ezen járt az esze, és nem tudta rendesen élvezni az utat. Talán nem isten volt az, aki arra teremtette, hogy boldog legyen. Talán ő maga teremtette boldoggá magát újra és újra és újra, történjék bármi.

Nagy az isten állatkertje…

…és élnek benne bogarak, és hozzájuk képest hatalmasra nőtt ősgonosz teremtmények, mint pl. a pudingocska, pláne a porszívós irányba elfajzott alfajzata.
A pókok már nem egyszer voltak téma itt. (Talán, mivel nyolc lábuk van, és így többet vannak szem előtt, vagy nem tudom miért.) Most pedig olyat tettem pók ügyben, hogy még majdnem magam is megbántam, de csak majdnem. Megint tudatosan életben hagytam egy pókot, és nem szívóztam vele. A múltkor ugyanis nagyon megbántam, amikor az egyiket felporszívóztam, ráadásul az a pók fontos stratégiai posztot töltött be házfelvigyázó fronton. Ő tartotta távol ugyanis a hangyákat a saját maga eszkábálta kerítéssel a konyhától. Az eredményt a kerítésre kitűzött szorgos ellenfél tetemeivel alá is tudta támasztani, nem csak kamuból lakott ott a hűtő és az ajtó között.
Mondhatnám azt, hogy csak véletlenül porszívóztam fel, és talán még lenne is benne némi igazság, mert a kezem reflexből mozdult a fejvesztve menekülő pók fölé, és mire észbe kaptam már el is tűnt a po(r)kolban szegény. Nem tehetek róla, a rohangáló pók így hat rám. Ha szépen maradt volna a hangyatetemes hálójában, talán még érdemrendet is kap, és megdicsérem, hogy milyen felettébb hasznos tagja szimbiotikus háztáji társadalmunknak, de a balga menekülni kezdett, és nem tudott érvényes úti okmányokat felmutatni, amikoris átlépte a határomat. Így járt.
Rögtön utána meg is bántam, hogy ilyen gyorsan eljárt a porszívóm, és komolyan elkezdtem fontolgatni, hogy beköltöztetek egy pókot a kertből, hátha tudná pótolni azt az űrt, amit a társa hagyott, de aztán úgy döntöttem, hogy majd a bölcs természet majd tesz az ügy érdekében, és végülis valami ilyesmi történt.
Van az a pók, amelyik valami fura, sokadik érzékből kifolyólag (franc se tudja, abból az érzékből a pókoknak mennyi van) időben evakuálta magát az utamból, még ha csak ideiglenesen is. Így a következő takarításnál láttam, hogy milyen szorgalmasan fogdossa a hangyákat, és szaporodott is a lelkem, mondván, van itt minden, amitől egy póknak jó. Én meg (ó, főgenyasága) elvákumoltam a kispókokat, és csak ő maradhatott. Merthát ő már letett valamit a hálóba, kicsik meg nem, és sajna kifutottak az időből.
Azelőtt meg szomorúan néztem a hangyákat, akikről tudtam, hogy hamarosan fulladás általi halált halnak a vécében. Összevissza rohangáltak a cicatányérban, kivéve egyet, aki fürgén felmászott a tálka tetejéig, mint aki tudja, merre kell elvonulni. Ezért cserébe őt nem öntöttem bele a vécébe, hanem kitettem az ajtó elé. Nem hiszem, hogy szeretett volna érte, de nekem jólesett, na. Puding vagyok, s mint ilyen lágyszívű. Persze mihez képest…

tovább kép

South Park megint

Eddig az volt a kedvenc South Parkos részem, amikor elhatározzák, hogy levegőnek nézik Cartmant, aki ettől azt hiszi, hogy meghalt, és Butters az egyetlen, aki látja.
De most szorosan mögé lopakodott hátulról az az epizód, amiben nindzsáknak képzelik magukat, és eltalálják Butterst, de nem merik elvinni az orvoshoz, mert lebuknak a szüleik előtt. Kitalálják, hogy kutyának álcázzák, és elviszik az állatorvoshoz. Teleragasztják kutyaszőrrel, és a fülére zoknit húznak…

És valahogy kicsit vicces, hogy a South Parkban két kedvenc szereplőm van. Cartman, a domináns szadista, és Butters a ciki-cuki szub.

Sütit sütök

Sütit sütök. Feltöröm a tojást, hogy kettéválasszam a sárgáját és a fehérjét. Aztán az ujjammal segítek a tapadós fehérjének, hogy a tálba essen. Aztán bevillan a dédimamám. Ő csinálta mindig így. Gondosan, mintha minden csepp, minden morzsa érték lenne, ahogy érték is. Megadta az ételnek a tiszteletet. Amikor már nagyon beteg volt, mindig szomorúan mondta, hogy csak a kezét itt hagyhatná nekünk. Pedig nem a kezén múlt, nem az volt a lényeg. És mégis megmaradt bennem a mozdulat emléke, és benne volt minden.
Ő tanított citromot enni. Félbevágta, aztán bele kellett mártani a kristálycukorba, és máris lehetett nyalogatni, szívogatni a citromot a cukron keresztül. Ezer éve nem ettem így citromot. Tegnap, amikor a jeges teához felvágtam, annyira elárasztottak az emlékek. Ahogy a dédimnél vagyok és a keresztanyunál. És jöttek az ízek. A kedvenc gombapaprikásom álá keresztanyu. A linzer, amit csomagoltak nekem, amikor a kollégiumba mentem. Elvesztek velük örökre. Bennük volt a szeretetük, az odafigyelésük, a gondoskodásuk.