24

A sztori már jó ideje kezdődött, és unalmas, lassú szálakon, majdhogynem észrevétlenül, de mégis sűrű krémként folydogált életem hedonista pudingjára. A hozzávalók önmagukban még csak nem is ízletesek, tisztelet a kivételnek, ami van. Van köztük egészen érdektelen, de mégis nélkülözhetetlen elem, ami a tökéletes elegyhez kellett. A hozzávalók többek közt egy elköltözött postahivatal, két gombóc fagylalt, némi tájékozódási diszfunkció (velem született rendellenesség), befizetett és befizetetlen számlák, egy kis babahintőporkrém, sok napsütés, és így tovább…

 Pé a kezembe nyomta a borítékot, hogy ez az, amit el kell vinni a postára. Láttam, hogy a levél a Farkasnak szól, de nem ismertem az utat az útba eső erdőbe postára, így Pé rajzolt nekem térképet is. Még a kartográfiai vállalatot is rárajzolta (tényleg), bár oda nem kellett mennem. Napvédővel felvértezve, napszemüvegben, és kényelmes topban útnak is indultam, és a táv egy részét gyalog tettem meg, mert abban a tévhitben élek még mindig, hogy néha a mozgás jót tesz az embernek, pláne, ha még időt is spórol vele, a fáradtsággal meg kíméletlen.
A térkép egészen hitelesnek bizonyult, csak egy tér költözött időközben egészen máshová (bár gyanítom, hogy mégse cserélt helyet a templommal, csak valami tér-idő gubanc lehet az oka…), meg persze a posta, amit sehogy se találtam.
Ez az az ideális időpont, amikor a receptünkben elkezd hatni a tájékozódási diszfunkcióm. Elindultam hát az ellenkező irányba, mint ahol a postának lennie kellene. Elkoptattam a hétmérföldes surranómat, majdnem kitörtem a bokám, de pár villamosmegállónyi gyaloglás után rá kellett, hogy döbbenjek, nem a jó irányba jöttem. Illetve az irányom egy idő után biztosan elvezet majd egy postahivatalhoz, de nem biztos, hogy szeretnék annyit gyalogolni.
A fagyizóban egy csajszi felvilágosított, hogy hol van a posta, de nem villamossal mentem, mert fagyi is volt nálam. (Fogalmam sincs hogy került hozzám.) Így szorgalmasan elgyalogoltam a postára, ami klimatizált, és még székek is vannak, és mindenféle számok villognak a kijelzőkön, és egyszer az enyémet is kihúzták, de ne kiabáltam, hogy Bingó, hanem egyszerűen az ablakhoz mentem.
Puding: -Ezt a levelet szeretném feladni.
Postásnő: -Szeretne biztosítást kötni?
Puding: -Nem. Csak szeretném feladni ezt a levelet.
Postásnő: -Esetleg lakáselőtakarékossági kötvényt?
Puding: -Nem. Csak a levelet szeretném feladni.
Postásnő: -Sorsjegyet?
Puding: -Köszönöm, nem.
Postásnő: -Elsőbbségivel?
Puding: -Nem, csak simán.
Postásnő: -Számlát kér róla?
Puding? -Köszönöm, nem kérek.
Kiperkáltam a gyémántfélkrajcárokat, majd repültem a dolgomra, vettem egy cipőt, meg egy csomó minden mást. Még kupont is nyomtattam magamnak.
A hentes vigyorgott rám, miközben a kollégái cukkolták, de fürgén járt a kezében a kés, bár állítása szerint nem szeret szeletelni, mert abban nincs semmi kreativitás, én meg bevallottam neki, hogy nem értek a disznókhoz, ő pedig bevallotta, hogy ő döfi a témában.
Szóval sokára értem haza. Amikor Pé is hazaért, elmeséltem neki, hogy milyen izgalmas dolgok történtek velem aznap. Erre némi együttérzéssel a szemében felajánlotta, hogy elmosogat helyettem.
Nos, ez az a pillanat, amikor egy nő agyában meg kellene szólalnia a vészcsengőnek, de az enyémben vagy nincs olyan, vagy agy nincs, vagy kontakthibás az összeköttetés.
Puding: -Kösz, de nem kell. Inkább a feliratozásban segíts, légy szíves!
Néha az elutasítás szíven üti az embert, aki adni szeretne, de nem talál elfogadásra. Szegény Pének terve volt ezzel a mondattal, de én keresztülhúztam a számítását az önzőségemmel. Olyan nagy dolog lett volna azt mondani neki, hogy tessék Pé, mosogass el helyettem? Esetleg egy hálatelt könnycseppet kifacsarni a szememből? Engem sajna egészen más kőből faragtak.
Kedves és türelmes olvasom, ha a történetet egy kis filmen nézted eddig, akkor sajnos nem figyeltél kellőképpen arra, hogy ez egy osztott képernyős történet. Egy kis ablakban lent Pé tevékenykedett szorgalmasan ezidáig. Mivel úgy tűnik, lemaradtál, hát elmesélem, mi volt eddig.
Pé már jó ideje szerel egy rossz mosogatógépet Már többször leamortizálta a kezét vele. Most is csak úgy dőlt a vér át a ragtapaszon. Egy modernkori hős vérre menő küzdelme a gép feletti dominanciáért. Aznap társa is volt a szerelésben, Gazdi személyében, aki szintén mutat némi tehetséget a dolgok működésének, szétszedésének és összerakásának a terén. Tehát Pé és Gazdi szorgalmasan munkálkodnak, és fáradozásuk nem marad jutalom nélkül, a gép megadja magát a sorsának, nem kerül még roncstelepre, hanem alkalmazott lesz nálunk koszt és kvártély fejében.
Pé már várta, hogy mikor teheti fel nekem a nagy kérdést, amire reményei szerint csakis igennel felelhetek majd, és ő jókat derül majd értetlen arckifejezésemen, amikor elkezd bepakolni a gépbe, de nem így történt. Pé pedig kénytelen volt vallomást tenni nekem.
Persze a mosogatógép léte és szorgalmas munkája nem garantálja, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk, de azért a boldogtalanság hányadunkból némi rész átkerült a boldogság részbe. Aki nem hiszi, járjon utána, vagy süssön magának saját pudingot!