Na jó

Próbálom összeszedni az emlékeimet a péntek esti hármasról. Nem könnyű ám szavakba foglalni. Pláne, hogy a szemem be volt kötve, és amiatt kevesebb a képszerű emlékem, sokkal inkább érzetek maradtak. Felnőtteknek!

Szépítkeztem, naná. Mr imádja a selymes bőrömet, ezért erre mindig külön gyúrok. Harisnyatartó, harisnya, cipő, smink, haj, ruha. Az egyik pompomos, oldalt kötős bugyimat vettem fel, mert így könnyen meg lehet tőle szabadulni, és maradhat a harisnyatartó és a harisnya. Na ja, a szűz praktikuma néha kibújik belőlem, méghozzá ilyen kellemes módon.
Mr szerintem isteni szerető, hát igyekszem én is a legjobbat adni magamból. Határozott, tudatos, észvesztően csókol, fantasztikusan használja az ujjait, tökéletes érzékkel mélyül el bennem azzal az eszméletlen jó farkával. Imádom.
Az, hogy kössük be most a szemem, Mr. ötlete volt, és én örömmel mondtam igent. Már sokszor áradoztam arról, hogy milyen fantasztikus mind a két kezemben egy-egy kemény, meleg szerszámot érezni. Bekötött szemmel ugyanez még sokkal jobb. Csak sóhajtozva tudok rá visszaemlékezni, azonnal elkezd bizseregni a tenyerem, és akarnám vissza őket azonnal. MOST RÖGTÖN!
Egy másik kedvencem a péntek éjszakából az, amikor Mr feküdt alul. 69-be rendeződtünk. Egyszer csak Pé rácsapott a fenekemre, majd csatlakozott Mr is, és egyszerre kapott a popsim mindkettőjüktől párszor.
Pé szereti finoman rányomni a fejem a farkára szopáskor, és én is szeretem ezt (is).  Mélyen a számba engedni a nedves szerszámot, közben szívni és a nyelvemmel is masszírozni. Mr. inkább megfogta a fejem, és így mozgott a számban. Csodás mindenhogyan.

[related-posts]

7 komment


  • Szexofon

    köszönöm, hogy sikeres volt az unszolás :-)

    2009. január 20. kedd
  • Odil

    Nem semmi bejegyzés, el is pirultam, de emellett libabőrös is lettem…

    Bekötött szem? Hmm nekem régóta tervben van, már nem is emlkészem milyen érzés…

    2009. január 20. kedd
    • én sem emlékeztem már.:)

      2009. január 20. kedd
    • Én emlékszem rá, hehehehehe.

      2009. január 22. csütörtök
      • MOst már én is, hehehe.:D

        2009. január 23. péntek
  • Pudingocska, irigyellek ám rendesen! :-)

    2009. január 21. szerda
  • Big Cat

    Hmmm… jó is az!

    2009. január 26. hétfő

Írj te is


Név*

Email(nem jelenik meg)*

Weboldal

A kommented*

Mehet

© Copyright puding - Designed by Pexeto