Egész életemben hajtott az, hogy figyeljenek rám. Hogy fontos legyek. Értékes valakinek, sőt valakiknek. Nem érem ám be egyetlen emberrel. Vonzani akarom a figyelmet magamhoz. (Nem véletlenül blogolok, ugyebár.) És amikor megkapom, akkor csak pislogok, mint őzike a reflektorba. És olyankor félek. Tehernek érzem és kötelességnek. Soknak. Hé, bántani foglak, nem látod? Hé, bántani fogsz. Tudom, hogy szenvedni fogok miattad. Tudom, hogy szenvedni fogsz miattam. Az életem értelme az interakció, a játék. Csak éppen félek játszani. Félek érezni. Félek befogadni. Félek teremteni. Félek adni és félek kapni. És félek, hogy nem adok, és félek, hogy nem kapok.
Sokat haladtam, és emiatt leemelem a kalapom magam előtt. Haladhattam volna többet is, emiatt szigorúan nézek magamra. Hosszú és nehéz az út mögöttem. Ahogy sok a lustaság és a sumákolás is mögöttem.
Ha kívülről nézem magam, megsimogatom a buksimat, csókot lehelek a homlokomra, és átölelem magam.
Ha belülről nézem magam, szomorúan nézek, mosolygok, sírok és nevetek.
Tudom én, hogy legyek fontos magamnak, mert ott kezdődik minden. Fontos is vagyok, csak éppen pihekönnyű súllyal. Fényes szelek fújdogálnak mindenfelé. Vagy nem. Minden baj, és minden jó úgy, ahogy van.
Vasárnap este pont ezeken gondolkoztam. Érdekes. Szeretnék egyszer a legfontosabb leni valakinek, de már erről lemaradtam. Viszont félek annyira fontos lenni. Bonyolultak vagyunk. De elértem, hogy magamnak szinte a legfontosabb én vagyok. És ez jó.
:) Azt hiszem, nem kell, hogy a legfontosabb legyek, “csak” mások figyelméből lopom az energiát bele magamba, és ezt nem szeretem. Az utóbbi időben szembesültem vele, hogy ez nálam elég durván jelen van.
Te meg jól csinálod.:)
Jaj kicsi puding, az elején azt hittem rólam beszélsz, aztán leállitottam magam. Mért volnék én fontos valakinek!
De azért gratulálok, jó uton jársz, cammogsz, vagy tomisén:)
egy nagy puszi neked.:)
Fontos, hogy elgondolkodjunk és mérlegeljünk, az nagyban segít a fejlődésben. Én legtöbbször csak “növök, mint a gomba” ész nélkül…
Csak élek és robogok… csak tudnám, hova…
(Csak azt tudom, kivel) :)
én soha nem tudtam eldönteni, hoyg elismerés kell vagy tényleg csak annyi h fontos legyek. pedig nem mindegy…
Azt hiszem, ha nem vagyok fontos, az elismerés nem is ér annyit.
Szia Pudingocska! Mercitől jutottam hozzád, egy ideje csendben olvaslak, figyelek és gondolkodom. A bejegyzéseid sosem közömbösek számomra, valami mindig történik bennem, ha olvasom. Legtöbbször azt érzem és gondolom, hogy ez az egész hihetetlenül elképesztő, szép és különleges. És ez a bejegyzés most arra indított, hogy feltétlenül megszólaljak, de akárhogy keresem a szavakat, amik által közvetíthetném ezt a felindulást, nem nagyon találom. Leginkább azt mondhatnám, hogy azelőtt a legtöbbször úgy gondoltam, hogy “én is”, most meg úgy, hogy “ÉN IS”. Ami persze csak félig igaz, vagy még annyira se. De mégis – számtalanszor érzem úgy, hogy a szavaidban saját érzéseimre és gondolataimra ismerek. Vagy elindítanak egy belső utazáson – hogy is van ez velem? Köszönöm.
… És ha már “ki mertem nyitni a szám”, akkor egyúttal szeretném megkérdezni, hogy nem bánnád-e, ha belinkelném nálam a blogodat?
Levena
Jaj, nagyon, nagyon köszönöm.:) Örülök, hogy írtál.:) A linkelést is nagyon köszönöm.:)