A környezettudatos biciklis

Nagyon undé lesz, szólok előre.
Pé napi ügyesbajos dolgaink elintézésének helyszíneit nagyrészt kerékpáron közelíti meg. Van úgy, hogy közben telefonon beszélünk (mert az egymást közt nekünk ingyé van). A minap is ez történt. Pé teker, és lökjük a sódert. Közben szipákol.
Én: -Kellene a bicajosoknak két cső az orrába, ami összegyűjthetné a taknyot egy tartályba.
Pé: -És mit csinálnának a takonnyal?
Én: -Csinálhatnának belőle ragasztót.:)

A rejtett tartalék

Volt nekünk itthon félretéve egy jó csomó visszaváltható műanyag palackunk. Szám szerint 31 darab. És mivel csak 150 forintunk volt, hát Pé bevállalta, hogy elviszi visszaváltani őket. Ugyebár autónk nincs, ergo Pé bicajjal tervezte végrehajtani a mutatványt. De ahhoz ragaszkodott, hogy az összes üveget egyszerre vigye el. Végül is pár darab egy zörgős, nagy Plusszos zacskóba került az meg a bicaj kosarába, a többi meg egy Ikeás, kék, nagy zsákba, amit a fogantyújánál fogva a hátára vett. Azon röhögtünk, hogy tisztára olyan, mint egy csövimanó, kivéve a menő esőkabátját.
Megállapodtunk, ha beváltotta őket, felhív és megbeszéljük, mit vegyünk, mert a bevásárlás a kapott összeg függvénye. Darabja 60 forint, úgyhogy zsír, mert 2000 pénzből vásárolhattunk. És pénzből, merthogy Pé kifigyelte a csövimanókat, és a vevőszolisoktól elkérte a pénzt.

Mea culpa

Van pár helyzet, amibe időről időre belefutok. Túl sokáig hagytam, hogy elborítsanak.
Hát elkezdtem rendet tenni. Nem biztos, hogy úgy, ahogy az a legjobb módszer, de a lényeg az, hogy cselekvésre bírtam magam. Addig rugdostam a saját hátsómat, míg egyszer csak felpattantam. Dáing.
Baromira nem az számít, hogy merek-e elég nagyot álmodni, hanem, hogy el merem-e követni a saját hibáimat, és hogy mit tanulok belőlük.
És még valami. A lelkiismeret furdalás sokszor csapda. Annak az illúziója, hogy jó ember vagyok, hogy jót akarok tenni, csak valami miatt nem megy. A lelkiismeret furdalás pedig épp elég reakciónak tűnik a problémára. A lelkiismeret amúgy nem rossz dolog. Arra szólít, hogy legyek őszinte magamhoz, és hogy tudjam, minden tettemnek (vagy épp nem tettemnek) következménye van. Akár hajlandó vagyok vele szembenézni, akár nem.

De bezzeg

Köhögök. Pé már szinte automatikusan helyezkedik fedezékbe.
Én: -Hát persze. A bacijaim nem kellenek, bezzeg a puncim az igen.:)

És boldogan éltek

De rég volt már, hogy ennyit voltunk csak ketten. Senki más, csak mi. Összebújva feküdtünk az ágyban, DVD-t néztünk, szerelmeskedtünk, szerelmeskedtünk, órákig játszadoztunk a kádban. Sétáltunk a hűvös, tiszta, kihalt utcákon. Néztük a házakat, az ablakokon kiszökő, árulkodó fényeket. Takarítottunk, pakolásztunk, rendet raktunk, szekrényt szereltünk.
Csak csepeg a netünk, és ennek van egy nagyon jó oldala is. Az, hogy többet foglalkozunk csak magunkkal.
Az egyik legnagyobb kedvencemet, a Sógunt olvasom újra. Meg a Party of Twelve: The Afterlife Interviewst. Rajzolok. Írok. Cicát simogatok.

A kertben

A legjobb nők

Férfi: – Maga őrült.
Nő: -Akkor felvilágosítom. A legjobb nők mind azok.

Mese, mese mátka

Zúg egy kissé a fejem. Túl sok most a világ nekem, vagy túl kevés. Mindegy. Valahogy nem vagyok most harmóniában. Vagy épp a diszharmónia a harmóniám.
Kezd elegem lenni magamból, és kezd elegem lenni a nyavalygásomból, a betegségből, a gyengeségből. Nem tudom, mit kellene másképp csinálnom.
Egy ideje sötétség vesz körül. Mintha egy mély barlangból néznék kifelé. Minden múlt körülöttem és elmúlás. Eleinte játéknak vettem, de nem akarom elkábítani magam hazugságokkal, álmokkal és illúziókkal. Most nem. Az erő velem van. Tudom. Érzem magamban, érzem az ujjaimban, de nem tudom, mihez kezdjek vele. Össze kell szednem magam.

A csúcson

marshmallowblue – Rooftop Sit

Hívhatjuk akár randinak

Tegnap randizni voltunk. Egy csajjal találkoztunk. Végül is hívhatjuk akár randinak, bár inkább (jelképesen) megszaglásztuk egymást. A köhögésem egész jól viselte magát. Hagyott levegőhöz, és szóhoz is jutni.
Imádom azt, hogy tudok játszadozni a külsőmmel. Szeretem, hogy néha én is (általában kellemesen) meglepődök azon a nőn, aki a tükörből visszanéz rám. Mivel most egy csajjal készültünk randizni, aki habár bátor, de azért megijedt ettől az egésztől, így dögösre, de ártatlanra sminkeltem magam. Pé jót szórakozott azon, hogy pár asztallal tőlünk két fickó vacsorázott, és nem nagyon bírtak elszakadni a látványomtól. A dolog azért is volt feltűnő, mert az egyikük, aki háttal ült nekünk, néha teljesen átment szélkakasba. Szerintem, kifejezetten aranyosak voltak.
Pudingocska mondta a levesestálról: “Sajnos nincs olyan hosszú nyelvem, hogy ki tudnám nyalni.”.
Aztán majd meglátjuk mi lesz.

[related-posts]