Majd és majdan

Régen mindig napi záró képek voltak. Búcsú voltak a kis halál előtt, hisz ki tudja, milyen napra ébredünk majd, ha ébredünk. Aztán észrevettem a mintát. Talán csak az én szemem látta, nem tudom. Valahogy a világom olyan sokszor összeáll valami fura, különös harmóniává, mintha az egész világ egy végtelenül sokféleképpen összerakható Rubik kocka lenne.
Így jöttek a nyitó képek. Azt választottam, ami éppen megfogott, és aztán ezek a képek valahogy visszaköszöntek a napomban, és az események, benyomások, történések organikus láncához kapcsolódtak. Mintha egy egész és kerek történet lenne minden. A rend különös, önmagától szerveződő megnyilvánulása.
Néztem a képeket. Összekapcsolódnak. És nem csak a jövővel, de valahogy a múlttal is. Majd és majdan. Ezért változtattam. Tovább képek lesznek. Lehet, hogy nem minden nap. Lehet, hogy naponta több. Ahogy érzem, úgy.