Évek óta, fokozatosan, tudatosan határolódom el e kliséktől. Nem is az elhatárolódás a jó szó, inkább a szabadon engedés. Próbálom szabadon engedni az embereket, fogalmakat, hitrendszereket, ideológiákat. És az az érdekes, hogy a világ mégse lett idegenebb, vagy félelmetesebb ettől a szabadságtól. Inkább valahogy furcsán ismerős, és több benne a levegől. Nagyon sokat segítettek nekem ebben a blogok is. A mások belső világa. Mélységek, amikbe ilyen egyszerűen és könnyedén, mint blogokat olvasva nem nagyon juthattam volna el. Férfi és nő, újra és újra ez a téma. Ki milyen, mit gondol, és legfőképp milyennek kellene lennie. Olyan messze vagyunk attól, hogy megismerjük magunkat. Sose értettem, akik azt mondták, ismerik a másikat. Még magamat sem ismerem rendesen. Feltárok egy réteget, és újabb van alatta, forog a világ és változom, és nem hiszem, hogy két pillanatig is lehetnék ugyanaz az ember, és akkor még nem beszéltünk arról, meg merem-e élni, ki merem-e fejezni. Mert a klisék nem állnak meg abban, hogy ki, milyen, hanem magukba foglalják a jövőt, az okozatot. Ha ezt és ezt csinálom, ez és ez fog történni.
És mivel pár napja a fejemben jár ez a történet, hát előkerestem. Feldmár András: Feldmár mesél. A könyvből, amit a Csernustól “nyertem”.
“Volt egy nagyon érdekes francia film, nem tudom, hogy mi a címe. Egy férfi és egy nő találkozik, és először mind a kettő nagyon szégyelli magát és nem mondják el egymásnak, hogy tulajdonképpen miből élnek. Hosszú a történet, de röviden arról szól, hogy mind a kettő prostituált. A férfi pénzt keres azzal, hogy nőkkel szeretkezik, a nő ugyanezt csinálja férfiakkal. Amikor aztán ez végül kiderül, akkor egy házba költöznek, és a nő az emeleten dolgozik, a férfi pedig a földszinten. A nők jönnek hozzá, a férfiak a nőhöz. A nők és a férfiak viszont nagyon másképpen, másért fizetnek. Ez nagyon érdekes volt. A nő csizmába, és bőrbe öltözik, ostorozza a férfiakat, és hogyha nagyon jók, akkor megengedi, hogy megcsókolhassák, mondjuk a csizmája hegyét. A férfit pedig azért fizetik, hogy gyengéd legyen, nagyon gyengéd, és szeretettel bánjon a nőkkel.
Mit is mond ez a társadalomról? Azt jelenti, hogy általában a nők a gyengédek, úgyhogy egy férfinak, aki egy ilyen erős, kegyetlen nőt akar, fizetnie kell, mert el sem tudja képzelni, hogy a felesége meg tudná ezt tenni. Ugyanígy fizetnek a nők a gyengéd férfiért, mert el se tudják képzelni, hogy a férjük valóban gyengéd tudna lenni.”
Valahogy én mindig szerettem ezt a kis sztorit a könyvben. Nekem ebben a kis sztoriban van még valami a társadalomról. Hogy az emberek gyakran el se tudják képzelni, hogy ha feltárják a lelküket, a vágyaikat a másiknak, akkor elfogadásra találnak. Hogy szőröstől, bőröstől úgy jók, ahogy vannak. Hogy van olyan ember, aki szereti őket úgy, ahogy vannak. Hogy van olyan, aki igazi társ tud és akar lenni az életben. Tudom, bazi nagy szavak. És nem mondom, hogy bezzeg mi, mert mi sem vagyunk tökéletesek, és igen is nálunk is vannak konfliktusok, gondok, problémák. De fényévnyire vagyunk azoktól az emberektől akik valaha voltunk. És nem kérném vissza a régi magunkat. Nagyon nem.
Hogy én most mennyire nagyon egyetértek veled.
Azt hiszem azért nem mernek beszélgetni, mert nem hiszik el, hogy elfogadják őket olyannak, amilyenek. Mert elvárások szerint élünk és hatalmas a nyomás, hogy felelj meg bárminek. És ez nagyon nem jó. Nem mernek és nem érnek rá beszélgetni a párok, elsikkadnak a fontos mondanivalók, mert sokkal fontosabb, hogy kész legyen a meló vagy a vacsora, és tökéletesen élére legyen vasalva a holnapi nadrág.
Szégyelljük magunkat, hogy emberek vagyunk, gyarlók és gyengék, hisz itt erősnek és rendíthetetlennek kell látszani, hisz ha nem az vagy, eltaposnak.
Pedig elvileg azért van melletted a Társad, hogy MINDENT elmondhass neki, és támogasson benne. Vagy legalább megbeszélhesd vele. Ha már előrre sem mer az ember önmaga lenni, akkor hol?
Vannak emberek akik képesek így élni, és vannak akik nem…meg kell válogatni, nagyon kevesen nyitottak erre…a többi egyszerűen képtelen és inkább marad a játékainál…
jókép^^ :DDD
Ha megnyílsz valaki előtt, kiszolgáltatod magad. Mindfenki védekezik és ez nem “korfüggő”. Nem hinném, hogy kétszáz éve a parasztbácsi jobban ismerte volna a nejének a vágyait, mint manapság. Éppenhogy az új idők szokása az, hogy próbálunk megnyílni. Több ezer éves védekezési klisét kell ehhez levetkőzni.
Na igen.
Szerintem mindenkinek vannak vágyai, álomképei, amit lehet élete végéig csak dédelget magában, mert nem meri felvetni, hogy mi lenne, ha…
Mint pölö a franciás szeretkezés, mint olvashattuk is itt.
Vagy hogy
- valaki tejszínhabbal fújjon le, és nyalja le rólad
- előkerüljön a vibrátor
- valaki elfenekeljen
- gyümölcsöstálként használja a tested
- kikötözne, és élvezettel húzna
- felvennéd a másik ruháit
- a fehérneműje izgat fel
- hátulról jobban szereti, avagy pont nem
és még sorolhatnám, a lista baromi nagy.
A lényeg, hogy ha nem mondod el, a vágyaid megvalósulásától foszthatod meg magad. És ha olyat szeretnél, ami a másiknak nem jön be, vagy ő kér tőled valami olyat, attól még nem dől össze a világ. Akiben ennyi tolerancia nincs, attól mit várjon az ember? Ha nem próbálod, esélyt sem adsz rá!
(kisbetűs utóirat: sokáig birkóztam, míg az én titkos világom is felszínre mertem hozni, de azóta is örülök, hogy sikerült. Néha még elhinni is nehéz)
Ez a story pont ugyanarról szól, amiről én is beszélek. :-) Érdekes, hogy nálam csak kritizálsz, aztán megírod ugyanazt. Legalábbis én így értelmezem. Na mindegy.
Úgy tudtam, hogy ezt fogod írni.:D:D
Igen, ez a sztori arról szól, amit te is írsz, és mégsem arról szól.:D
Nekem arról szól, hogy néha, ha őszinte vagy, közelebb kerülsz a másikhoz, és felfedezheted benne azt, amire igazából vágytál. Ha túl mersz lépni a kereteken. És arról, hogy a legtöbb ember nem képes erre. Arról, hogy minél inkább élsz egy szerepet, annál inkább szükséged lesz az ellenpólusra ahhoz, hogy egyensúlyba tudjon kerülni benned, hacsak nem akarsz kiégni.
És én szeretek individuumban gondolkodni. Mert senki sem csak a nő, vagy csak a férfi pólust éli az életében, mert ezek vegytisztán nincsenek jelen. Az emberek ezeknek (és még egy csomó minden másnak) a különböző, egyéni keverékéből állnak. Ezért nem is lehet általánosítani a vágyaikat az elvárásaikat. Nem azt mondom, hogy amit leírtál, az nem igaz, hanem azt, hogy messze nem igaz minden nőre, és minden férfira. Sőt, az arányok a mindentől elég távol állnak.
Nem olyan régóta van az, hogy a nők is megengedhetik maguknak, hogy kifejezzék a szexualitásukat, a vágyaikat, pláne nyíltabban. És még ma is mennyit kapnak a fejükre érte. De változik a világ, legalább is én így látom. Nem véletlenül tettem be a 101 levélből ide a részleteket. Kevesebb mint húsz év telt el, és mekkora a felfogásbeli különbség. Chaplin meg még ugye 625 ezer dolcsit fizetett 1927-ben, a válásakor, mert orális szexre kérte a feleségét.
Nem egy nő panaszkodott nekem, hogy miért nem tudják a pasik békén hagyni az érzelmeiket, és miért nem lehet elkötelezettség nélkül együtt lenni velük? Mert először a pasik örülnek, hogy na, egy nő, aki nem akaszkodik a nyakukba, erre megteszik ők, és ezzel elrontanak mindent.
Szerintem rosszul saccolod meg az arányokat, csak mert hozzád azok a nők fordulnak, akik hasonlóan gondolkodnak mint Te. Ennek ellenére jó, ha 80%-20% lehet a konzervatív gondolkodású nők aránya az újítókhoz képest, csak azt a nagyobb 80%-ot nem tudjuk megszólítani, mert valószínűleg nem is használják az internetet.
“Arról, hogy minél inkább élsz egy szerepet, annál inkább szükséged lesz az ellenpólusra ahhoz, hogy egyensúlyba tudjon kerülni benned, hacsak nem akarsz kiégni.” Ez szerintem is kurvára így van, nagyon jó megfigyelés, gratulálok hozzá! Fiatal korod ellenére nagyon jól látsz Te bizonyos dolgokat!
Köszönöm.:) Az arányokon meg úgy sem akartam vitatkozni.:D
Húúú..láttam azt a filmet…régen…Most azon gondolkodtam el, hogy miért maradt meg bennem annyi időn át, annyira tisztán…?
Bennem is nagyon megmaradt ez az apró kis sztori, pedig én csak olvastam.:)
Szia!
Engem is megfogott a könyv, számomra a legmegrendítőbb üzenete az volt, amit Te is írsz hogy akarhatsz bárki lenni, próbálhatsz bármit mutatni valójában nem szinészkedhetsz. Küzdhetsz az ellen, hogy “magad” légy, de valójában nagyon fárasztó szinészkedni.
Ezt írod: “Nekem ebben a kis sztoriban van még valami a társadalomról. Hogy az emberek gyakran el se tudják képzelni, hogy ha feltárják a lelküket, a vágyaikat a másiknak, akkor elfogadásra találnak.”
Ez egy nagyon szép, ideális állapot, de én azt gondolom nagyon hosszú idáig eljutni. Azzal kezdődik, hogy magadat megismered. Ráébredni arra, hogy csupán szinészkedsz az a legnehezebb. Ehhez idő kell és önismeret. De vajon tényleg ezáltal fogadnak-e téged el? Sztem ez csúsztatás. Azáltal, hogy ráébredsz, hogy vannak vágyaid csupán magadat ismerted meg jobban és – ahogy Big Cat írja- megadod a lehetőseget magadnak, hogy ezek ki is elégüljenek. De az, hogy ez “elfogadásra találtatik” egyátalán nem biztos. És itt jön be az önző vagyok, vagy “ez vagyok én” dilemma. Mert a saját rendszeredben nézve valóban ezáltal leszel boldog, de hogy ez metszi -e a partnered rendszerét is az nem biztos. Ha igen, akkor szerintem szerencsés ember vagy, mert ez nem egyértelmű. Egyetértek az ideális állapot vágyaid/magad teljes feltárása a másik felé, de attól, hogy mindketten feltárjátok vágyaitokat nem biztos, hogy a közös maximumba juttok. De ettől függetlenül igaz, hogy fölösleges erölködni, úgysem tudsz szembemenni magaddal, csak azt akartam kinyögni, hogy ahhoz viszont szerencse kell, hogy a partner is elfogadja ezt… Sry ha túl száraz lett…
Szia!
Köszönöm a kommentedet. Elkezdtem itt válaszolni, aztán egy idő után úgy döntöttem, hogy inkább leírom egy posztban.
http://pudingocska.com/?p=1986