Nem semmi

Röpke (höhö) 32 évem alatt már sokféle hitrendszerrel találkoztam. Például a függőleges világképpel, nincs ok és okozat, csupán egyszerre történő jelenségek sorozata. Vagy az, hogy minden, minden pillanatban megszűnik létezni, hogy aztán egy pillanat (vagy egy örökkévalóság) múlva összeálljon újra. Hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni, csak amikor a világ újra összeáll, akkor lehet máshogy összerakni. És erről nekem mindig a Dark City jutott az eszembe, meg az, hogy ha tényleg így van, akkor tényleg csak ez a pillanat van, de honnan tudhatnám, hogy az előző pillanat tényleg az előző pillanat volt, hogy a múlt megtörtént, hogy én, én vagyok, te meg te? És még mielőtt ez végigfutna a fejemben már meg is haltam újra, és végtelen számú semmivé hullottam, és talán a következő pillanatban én leszek te, te meg én, és azon fogok röhögni, hogy te milyen hülye vagy.
Annyi féle hitrendszer van, és igazából a legtöbb, amit az ember a másik hitével tesz az az, hogy magában azt gondolja, jó nagy marhaság, de hát lelke rajta, tiszteljük egymás hülyeségeit! Az egyik hitrendszer kizárja a másikat. Ha az enyém igaz, akkor a másiké nem, és ha a másiké igaz, akkor az enyém nem, és mi az igaz? És ha az enyém nem igaz, akkor ki vagyok én, mert az, hogy te egy hülye vagy nem foglalkoztat annyira mélyen, mint az, hogy én ki vagyok. És keresek kapaszkodókat, biztonságot, támogatókat, mert belül bizonytalan vagyok. Klisék, szabályok, fogalmak, ősöreg fák, csoportok, erő, csak magamba nézni ne kéne, mert nem tudom az hogy megy. Mert én nem vagyok egy konkrét valami. Folyton változó massza vagyok. Elérhetetlen, megfoghatatlan, olyan valami, amire nem is tudok szavakat. Amire pedig nem tudok szavakat, az nincs is. Az semmi. Bocs, semmi nem lehetek, mert arra van szó.