álmosblog

Tegnap pótmami voltam, mert itt volt a Gyerek. 12 éves, lány, értelmes, okos, humoros, kreatív, nyitott. Együtt aludtunk, és arról beszélgettünk, miket szoktunk álmodni. Egy ideje már ő is gyűjti az álmait, akár csak én. Azt mondta, ha nagyon rosszat álmodik, eszébe jut, hogy ez egy álom, és olyankor egyszerűen lapoz egyet, és tovább lép. Én már ritkán álmodok ijesztőeket. Azt hiszem azóta, amióta álmomban már nem menekülök, ha valami félelmetessel találom szemben magam. És megbeszéltük, milyen rossz, hogy ha valami szuperjót álmodunk, és felébredünk, akkor azt nem tudjuk továbbálmodni. Ő nem szokott repülni álmában, én meg még úszni is szoktam. Hatalmas, hömpölygő, kristálytiszta folyóba vetem magam, és haladok, a legkisebb erőfeszítés nélkül. Emlékszem, először mennyire féltem attól a folyótól, és arra is, milyen hívogató volt. Nála a mozgólépcső a visszatérő motívum, és nem arra halad, amerre szeretné. Az jutott eszembe, milyen jó analógiája a mozgólépcső a gyereklétnek. Nevetett, mikor elmeséltem neki, ha álmomban pisilnem kell, akkor mindig vécékről álmodom, amiknek nincs ajtajuk, vagy nem működnek, és aztán egy idő után ilyenkor leesik, hogy ja, nekem pisilnem kell, ébresztő. Azt meg este el is felejtettem, hogy amikor a gyomrommal van bajom, vagy lázas vagyok, akkor mindig betűkkel szoktam álmodni, amik nem állnak össze szavakká, csak értelmetlenségekké. Meg elmeséltem neki Pé álmait is, hogy ő meg sokszor vezet álmában repülőt, vagy emeletes buszt, de nem azért, mert ő a pilóta, hanem, mert úgy alakul, nincs más aki vezethetné, és ugyan ő sem tudja hogy kell, de beül a volán mögé, és megy neki. Meg hogy egyszer világvége volt, és Pével együtt néztük a tévében. Este, amikor a gyerekért eljött az anyja, azt mondta, mielőtt eljött, belenézett a blogba, hogy vajon él-e még a Gyerek, de nem voltak hírek, pedig egy bejegyzéssel simán ráhozhattuk volna a frászt, de erről már lekéstünk. Mindenesetre megint megfenyegetett minket, mint a múltkor, amikor Pé lefagyasztotta, és megműtötte a Gyereket.:)