Hoztam

Az utazásom nagy részt bevásárlási jellegű is volt. Mit nekem kultúra, bakker, nálam az aplikátoros tampon a döfi. Minek után a több évre felhalmozott tampax készletem a végét járja, gyorsan hoztam pár dobozzal. Ha lett volna pénzem, még több csodás fehérneműt vehettem volna magamnak, de egyelőre megelégszem ennyivel. És persze smink. Beleszerettem a Benefit cuccaiba. Nagyon rendben vannak. Amikor Rómában megnyitottak egy nap alatt elfogyott a teljes árukészlet. Szégyen és gyalázat, hogy nincs nekem még ilyenem, de ami késik, nem múlik. Egyelőre egy Benetintre futotta. Pillanatok alatt az egyik kedvenc sminktermékemmé vált. Imádom. Az arcon olyan, mint egy kis természetes pír, a szájon, mintha épp most szopogattam volna el egy nyalókát, a mellbimbóimon is tuti (tudom, hülye vagyok, meg sminkmániás, valamint egy kissé morbid, mert mert majdnem azt írtam, hogy imádom, mert nagyon béna, értsd meg se moccan, ahová teszed, ott marad). Csak az a rózsa illat ne lenne! Szerencsére hamar elpárolog. Már évek óta heves utálattal viseltetek mindenféle virág szájon át történő hasznosítása iránt. Azóta, amióta egyszer Phlogosol helyett véletlenül gyöngyvirágos illóolajat csöpögtettem a számba, és egy hétig illatosat köptem. Grr. Ja, meg egyszer ettem rózsát is, de nagyon zsíros volt. Akkor már inkább a töpörtyű.

2 komment


  • drazse

    nemhogy illatosak meg izesek ugye,hanem vannak csillamosak is..ki orul nekije,ki pediglen nem..:)

    2008. július 28. hétfő
  • ahaaha:D

    2008. július 28. hétfő

Írj te is


Név*

Email(nem jelenik meg)*

Weboldal

A kommented*

Mehet

© Copyright puding - Designed by Pexeto