Skip to content


Sárkány

A múltkor szétröhögtem az agyam sway mérleg-Patkány bejegyzésén. Gondoltam, körülnézek a témában. Ezt írta rám:

SZŰZ – SÁRKÁNY


Mindig csapongsz a benned rejlő hírnév és presztízs iránti vágy, illetve az alázatos viselkedés között. (anyád:)) Meg vagy győződve arról, hogy anyagi lehetőségeid pusztán vágyakozás tárgyai maradnak (egyáltalán nem, már most készülök a nagy dőzsre, nehogy akkor kelljen keresgélnem, mire költsem a pénzem, ahelyett, hogy kiélezném 100%ig). Ennek ellenére büszke vagy és gőgös, nagyon érzékeny, és nem viseled el sem az ellentmondást, sem a kritikát. (ebben van némi igazság, na jó, több, mint némi)
A hírnév megszerzésében (nem hajtok hírnévre) egyedüli fegyvered az odaadás és a hatékonyság, hiszen nem adódnak számodra könnyű lehetőségek (a nehéz lehetőségek meg megjárják velem, mert nem szeressem őket, így kívül maradnak) és szükséged van a támogatásra is (baszus, szinte mindenkinek kell a támogatás). Mindezek ellenére időnként nagylelkű gesztusokra is képes vagy, bár a szükségszerűségektől való félelmed néha gátat vet ilyetén törekvéseidnek (jóval többször, mint időnként…, de erről majd mutatok jobbat).
A karrieredben megnyilvánuló siker csak kitartó munkádnak és türelmednek köszönhető (mindig az a bajom, hogy túl jól dolgozom már első alkalommal is, és könnyedén, és el vannak tőle ájulva, aztán attól félek, hogy nem tudom hozni a színvonalat). Igen fejlett a kereskedelmi és pénzügyi érzéked (eladni tudok, de a pénzügyi érzékemről inkább mélyen hallgatok, pláne a közgazdász végzettségemmel.) Jól tudod, hogy szerezd meg magadnak a nyerő kártyákat. De nem mindig sikerül, hogy valódi értékeid szerint becsüljenek meg, valószínűleg önbizalomhiányod és gyengébb idegzeted miatt. (:D)
Nagyon kimért vagy, ami a szívügyeket illeti, soha nem hagyod figyelmen kívül a presztízst és az anyagi előnyöket. (ez látszik most is, igaz?:)) Érzelmeid teljes virágzásukat csak hagyományos keretek között és jómódban képesek elérni (való igaz, sokkal jobban érezném magam jómódban). De ettől függetlenül megfelelő partner és kiváló szülő válhat belőled. (tiszta mázli:))

Szóval sway, egyes alá a kínai-európai horoszkópnak, és szégyellje magát, hogy ilyen csúnyákat ír rólam.

De különben a Sárkány vonásait nagyon igaznak érzem magamra:

A világ legnagyobb szívtiprói, legnagyobb kurtizánjai a Sárkány-nők, de a Sárkány-férfiak is nagyszerű szeretők (no comment:)). Messzemenőn nagyvonalúak, főleg, ha vendéglátásról van szó (pipa). Nyíltszívűek; utolsó ruhájukat odaajándékozzák, de nem az utolsó fillérüket (tényleg így van). Színesek, ötletdúsak, és kiválóan értenek az ötletek megvalósításához is (pipa, bár a megvalósítás nem mindig a legtökéletesebb). Szinte egy percig sem tudnak nyugton maradni (ez inkább hullámokban tör rám).
Többre viszik az életben, ha egy kicsit visszafogják magukat (valószínűleg igaz, de pont az ellenkező irányba tartok). Maguknak való emberek, általában különcök, környezetük számára kiismerhetetlenek (azt hiszem kiismerhető vagyok, csak nagyon változékony). Sokat foglalkozik a lélekkel, az élet értelmével (most biztos meglepődtetek, hehe). Sok Sárkány ért és vonzódik a hipnózishoz. Megfejthetetlen vonzerő sugárzik belőlük, és ez sikerekhez segíti őket (tényleg van bennem ilyen, bár nem mindenki vevő rá). Hűtlenek nagyon nagy a függetlenségre való törekvésük (pipa). Egy Sárkánnyal való szerelem a partnernek majdnem mindig szenvedést okoz, de ezt csak később veszi észre (kegyetlen tudok lenni, de nem hiszem, hogy bármelyik régi szerelemem fájdalommal gondolna rám vissza). A Sárkányok spontánok, a bolond ötletekből soha nem fogynak ki. A Sárkány-nők hallgatnak kalandjaikról. Amibe a Sárkányok nyúlnak, arannyá válik. A szerencse nem hagyja el őket az életben (tényleg mázlista vagyok). Nem kedvelik az alárendelt viszonyt (az attól függ), és boldogtalanok, ha mások szabják munkájukat meg (gyorsan el is húzok onnan, fújjfújj).

Mint főnök, a Sárkány fel tudja lelkesíteni beosztottjait, és nem nyugszik, míg nem érnek el kiemelkedő eredményeket. Hivatásában a Sárkányok odaadók, megbízható, jó kollégák (ja). Fáradhatatlan, ha valamit el akar érni, de a számára nem tetsző munkát szívesen továbbadja. A pénzhez nem sok érzéke van. Hamar kifolyik a markából, igaz ugyanilyen gyorsan újra meg is szerzi (tökéletesen igaz).

Osztályzat, ötös. Nyalhatsz.

Aki személyesen ismer, nyugodtan kifejtheti a véleményét, de vigyázzon, nem jól tűröm a kritikát!

Téma: Lélek.

Címkék: , , , , .


4 hozzászólás

Hogy értesülj az új hozzászólásokról, iratkozz fel a bejegyzés RSS komment forrására.

  1. sway says

    >8)) a második honnan van?

  2. Big Cat says

    Nos, szerintem röviden: öööö… izé!
    (köszönöm. *meghajol*)(amolyan Garfieldesen)
    Remélem, ennyit még elbír a kritikus részed… :)



Némi HTML jöhet

vagy használd ezt: trackback.

 

art.jpg