csokizó

Csak azért se azzal kezdem, ami érdekel titeket, mert egy kegyetlen nőszemély vagyok, azért… A cím csak azért volt, hogy megadjam az alaphangot, vagy ízt…
Végre eljutottam (csekély egy év után) a kozmetikusomhoz. Ha nyernék a lottón, akkor is csak hozzá járnék, csak sokkal többször. És úgy tud masszírozni, hogy az maga a menyország. Pláne, amikor a rózsakvarcos, hegyikristályos, váltogatott hideg-meleg masszázst csinálja. Szóval nála kezdtem. És habár esős idő volt, úgy döntöttem, elmegyek a csokizóba. Pé délután ment masszázsra, így a csokizóban megvárom, és együtt jöhetünk haza. Mivel a csokizó nyitása még odább volt, sétálgattam egy kicsit, elnyalogattam egy pompás, krémes, olasz fagyit, belga csokoládéval. (igen, ma hedonista napot tartottam:))
Szóval a csokizóban szinte senki, és persze Ő dolgozott. Ahogy meglátott, csodás mosollyal fogadott. Megkérdeztem, hogy odaülhetek-e a pulthoz, mert még sokat kell várnom Pére, de csak ha tényleg nem zavarom. Hát szóval a pultnál ültem. Kértem egy caffé noirt, ami nem feketekávé, hanem legalul napsárga méz, majd sűrű, sötét csokoládé, a tetején kávébarna (meglepő, mi?) kávé, langyos, lágy tej, majd pedig könnyű, levegős tejhab. Mintha a földről, a felhők közé repülnél, már azért érdemes megszületni, hogy az ember ilyen pazar dolgokat kaphasson a nyelve hegyére, és ha még egyéb, az ajkakhoz fűződő örömöket is hozzáveszek, akkor egy nagyot nyújtózva azt kell mondjam, hedonistának lenni jó, élet rulez. És a café noir nem csak az íze miatt juttatja a nyelvecskémet a csúcsra, hanem a textúrák miatt is, ahogy a lágy és a sűrű alkotóelemek elkeverednek ugyan, de mégis a hosszú kanállal, lassan a pohár mélyéről kikanalazhatok egy csöpp mézes, éjsötét csokoládét, úgy hogy rögtön utána a hófehér tejhab kerüljön az ajkaim közé.
Ezt már úgysem tudom fokozni, szóval leírom feketén, fehéren, hogy rengeteget beszélgettünk, röhögcséltünk, sőt még táncoltunk is. Valamint azt is megtudtam, hogy Neki két pasija is van éppen.

12 komment


  • Emily

    Hmmm megkívántam a csokit… :) és a habos dolgokat… :)

    2008. április 14. hétfő
    • nem is értem, miért, hehe:D Te kezdted!!!!!

      2008. április 14. hétfő
      • Emily

        :))) Jó van benne valami! :)

        2008. április 14. hétfő
  • Big Cat

    No asszem, most visszakaptam a múltkori torta dolgot. :P

    2008. április 14. hétfő
    • *gonoszul néző, gúnyosan kacagó, magával felettébb elégedett pudingocska szmájli*

      2008. április 15. kedd
  • Elf

    :nyálatcsorgat és nagyokat nyel: :DDD

    2008. április 15. kedd
  • Te kis hedonista!!! :)
    Én most szimplán túlélési okokból kérek egy kávét…. Sajnos annyira álmos vagyok, hogy nem bírtam érzékelni a csábító csokis kávé ízét…öööö…látványat…ööö…nem…ööö…leírását. Ááááh, de legalább nem hétfő van…
    Azért szébb napot mindenkinek… :)

    2008. április 15. kedd
  • hhháát hányfajta vágyat élesztgetsz te egy íráson belül pudingocska.?..:-)…ez az igazi hedonizmus..amikor más is megkívánja..:-)

    2008. április 15. kedd
    • végre volt egy jó napom, gondoltam, amit lehet, kihozok belőle.

      2008. április 15. kedd
      • Big Cat

        Hát sikerült! :D
        Ügyike vagy!
        Legyen máskor is jó napod!

        2008. április 15. kedd
  • Te huncut, huncutka… csak megtetted.

    2008. április 15. kedd
  • mckoy

    kész. ahogy ezt leírtad…
    szenzációs.

    2008. április 15. kedd

Írj te is


Név*

Email(nem jelenik meg)*

Weboldal

A kommented*

Mehet

© Copyright puding - Designed by Pexeto