Kész a vacsora

Kész a vacsora – mondám. Azt meg sosem ígértem, hogy ehető is lesz. Nanyilván.

teszt

aktuális nyitó kép

monalisa

Most nő, vagy csökken?

Amikor gimnazista voltam, töriből minden évben kellett választani egy témát az adott időszakból és abból kellett írni egy esszét. Én a nők helyzetét választottam. A (férfi) töri tanárom véleménye az volt, hogy valószínűleg a felvilágosultabb, kevésbé nemnormális feministák táborát fogom gazdagítani majd egyszer.
Az esszéimet (összesen kettőt írtam, aztán átmentem másik töri csoportba, mert bele voltam zúgva a tanárba, khm-khm) ma szívesen újraolvasnám.
Összesen arra emlékszem, hogy a középkori parasztok általában örültek, ha kimúlt a feleségük, mert az azt jelentette, hogy új asszony jön a házhoz, és még hozományt is fog hozni. A nő értékét akkoriban (meg még elég sokáig) a teherbírása jelentette, nem a szépsége, vagy az esze, vagy a szíve, vagy bármi romantikus izé.
Ezt csak elöljáróban akartam elmondani, mint érdekességet.

Olyan családban nőttem fel, ahol anyai ágon tele voltunk erős nőkkel. A dédimamám két lányt nevelt fel egyedül, mert a férje meghalt az első világháborúban, ő meg úgy gondolta, nem kell neki másik férfi. A nagymamim kivétel. Ő a “tűrj csendben, és ne fárassz senkit az igényeiddel” mozgalom tagja volt. (Többek között ebbe is halt bele, míg a nagypapám gyorsan újranősült, a helyi kikapós özvegyek közül választott magának párt.)
Anyám a helyi, menő, rosszfiúhoz ment hozzá. Aki helyett aztán egész életében húzhatta az igát, amíg el nem váltak. Egész lánykoromban hallgathattam, hogy sose menj férjhez lányom, nem vezet az semmi jóra. A férfiak részéről meg ment a panaszkodás, hogy ugyan, minek nősültek már meg, azért, hogy baszogassák őket? És amikor egyszer egy olyan cikket találtam az újságban, hogy “Miért nősülnek meg a férfiak” én hatalmas meglepődéssel olvastam, hogy azért mert boldogok akarnak lenni szívük választottjával. Egészen addig azt hittem, hogy a férfiak, valamilyen agyafúrt csapdának esnek áldozatul, miből aztán nem tudnak kimászni, és kénytelenek azután egész életüket egyazon nővel, sanyarú sorsban eltölteni. Így a legkevesebb, ami jár nekik, az annyi sör, amennyit meg tudnak inni, nyugalom, szabad tévécsatornaválasztás és ordibálás.

Tovább»

Migrén 2.nap

Amikor már lefekvéskor tudod, ha felébredsz, fájni fog a fejed. Amikor félálomban, ahányszor csak a másik oldaladra fordulsz, szét akar hasadni a fejed. Amikor már tudod, fájdalomra ébredsz.

aktuális nyitó kép

Tigris

Érzelmi érvénytelenítés

Már harmadszor másolom be a blogomba, mert időről időre úgy érzem, szükség van rá. Nem csak nekem. Nektek is.


“Az érzelmi érvénytelenítés (angol szakkifejezéssel élve emotional invalidation) olyannyira része emberi kapcsolatainknak, hogy szinte észre sem vesszük. Napjaink részévé vált, szinte öntudatlanul adjuk és kapjuk, romboló hatását pedig legtöbbször csak tudatalatti szinten érzékeljük.
Ha visszatekintek eddigi életemre, bizony azt látom, hogy hiperérzékenységemet gyerekkorom óta ostromolták ezzel a csendes fegyverrel. Folyamatosan próbáltak megfaragni, “normálissá tenni”, és ehhez remek eszköz volt az érvénytelenítés. Gyanítom, hogy sok Érzékeny életét keserítették, keserítik meg hasonló élmények, ezért nagyon fontos, hogy felismerjük és kezelni tudjuk ezt a jelenséget.
Az érzelmi érvénytelenítés azt jelenti, hogy egy ember érzelmeit visszautasítják, semmibe veszik, kigúnyolják, megítélik, vagy tagadják azok fontosságát. A folyamatos érzelmi érvénytelenítés lehet az egyik legfőbb oka annak, hogy egy születetten magas érzelmi intelligenciájú ember nem tudja kielégíteni érzelmi igényeit.
Egy érzékeny gyermek, akinek az érzelmeit rendszeresen érvénytelenítik, összezavarodik, és elveszti bizalmát saját érzelmeiben. Nem tanulja meg
bizalommal és egészségesen használni érzelmi agyát � holott az alapvető, természet adta túlélési eszköz. Annak érdekében, hogy alkalmazkodni tudjon egészségtelen környezetéhez, eltorzul az érzelmei és gondolatai közötti “munkakapcsolat”. Érzelmi reakciói, indulati kontrollja és érzelmi fejlődése súlyosan és valószínűleg maradandóan károsodik. Azok az érzelmi folyamatok, melyek gyerekkorában segítették őt, felnőttként akadályozni kezdhetik. Valójában a borderline személyiségzavar egyik meghatározása “az érzékeny ember válasza az érzelmileg érvénytelenítő környezetre”.
Az érzelmi érvénytelenítés többet jelent puszta helytelenítésnél. Azt próbálja elhitetni velünk, hogy érzelmeink nemcsak helytelenek, de alapvetően abnormálisak is. Vagyis hogy valami nincs rendben velünk, mert nem olyanok vagyunk, mint mások; hogy furcsák, másmilyenek, ijesztőek vagyunk.
Ez rosszul is esik, és nem is tesz jót senkinek. Minél távolabb esik egy ember a tömegideáltól � például mert intelligensebb vagy érzékenyebb az
átlagnál -, annál valószínűbb, hogy érzelmileg érvénytelenítik. Amikor érzelmileg érvénytelenítenek, vagyis visszautasítják érzelmeinket, a lehető legmélyebb szinten támadnak meg, mivel egyéniségünk érzelmeink által nyilvánul meg a legtisztábban.
Azt mondani valakinek, hogy ne érezzen úgy, ahogy érez valamivel kapcsolatban, körülbelül olyan, mintha a víztől kérnénk, hogy ne legyen nedves, vagy a szikláktól, hogy ne legyenek kemények. Minden ember érzelmei valóságosak, attól függetlenül, hogy megértjük-e őket vagy sem. Az érzelmek visszautasítása a valóság visszautasítása is. Bizonyos szempontból a természet ellen elkövetett bűncselekmény, “lélekgyilkosság”.

Tovább»

Sziszák

Pé simogatja a Prockit. Aztán felemeli, az meg szegény kapálózik a mancsaival.
Pé: -Nem, te nem akarsz elmenni innen. Te szeretsz engem.
A Procki meg közben a hatalmas kerek szemeivel néz rám: “Látod, mit csinál velem? Ments meg!”.

Simogatom a Prüntyit.
Pé: -A Prüntyinek olyan szép feje van.
Én: -Igen. Nagyon sármos. Ha pasi lene, olyan lenne, mint George Clooney.
Pé: -Igen, tényleg olyan lenne.
Azt meg csak mi tudjuk, hogy “szoptatta” George Clooney kandúrunk a Ninját és Rumcájszt kiskorukban. Hogy babusgatta őket. A Ninja a mai napig is az ő “kislánya” maradt.

Migrén

Amikor már reggel, félálomban majd széthasad a fejed.
Amikor már tudod, fájdalomra ébredsz.
Ettem reggelit, ha hányni kell, inkább legyen minek kijönnie, mert attól megkönnyebülök.
Nagyon fáj a fejem. Nagyon.

aktuális nyitó kép

beauty or beast?