Pé, a kis varázsló

Van egy kedvenc hajpántom.
Pé felveszi az asztalról. Egy részen felfeslett a varrása, a cérnán lóbálja.

Én: -Figyu, légyszi, tedd le, mert már úgyis jön szét szegény, és ettől csak hamarabb tönkremegy.

Pé: -Varrás, menj vissza! Menj vissza!

Majd leteszi az asztalra. Varrás továbbra is lóg.

Én: -Úgy tűnik ehhez még nincs elég varázserőd.

Pé: -Ja, még nincs elég varráserőm.

Idézek

A történet még mindig az előző.

“Tűzépítő Thomas tudott repülni.
Egyszer leugrott a törzs iskolájának a tetejéről, úgy csapkodott a karjaival, mint egy őrült sas. És repült. Egy másodpercig lebegett, függeszkedett a levegőben valamennyi indián fiú fölött, akik túl okosak, vagy túl gyávák voltak ahhoz, hogy maguk is leugorjanak.
-Repül! – kiáltotta Junior, mialatt Seymour vadul kutatott a levegőben trükkös drótok, vagy trükkök után. De ez igazi volt. Éppoly igazi, mint a por, amibe a zuhanás után földet érve Thomas becsapódott.
Két helyen eltörte a karját.
-Eltörte a szárnyát, eltörte a szárnyát, eltörte a szárnyát! – kántálták valamennyien az indián fiúk, ahogy elszaladtak, csapkodva a szárnyukkal, és azt kívánták, bárcsak ők is tudnának repülni. Gyűlölték Thomast a bátorságáért, a rövid madár-pillanatáért. Mindenkinek vannak álmai a repülésről. De Thomas repült.
Egyik álma valóra vált, épp csak egy másodpercig, épp annyira, hogy valóságos legyen.”

Pimpőc

A Pimpőc volt az első cicánk. Sejthető volt, hogy nem húzzuk mi sokáig macska nélkül. Pének mindig is volt macskája, és valami olyan ősi kapocs van közte, és a cicák között, amit nem lehet nem észrevenni. UT szokta hitetlenkedve mondani, hogy ha nem látja, nem hiszi el, ahogy az utcán odajönnek Péhez a macskák.
Én mindig szerettem volna cicát, de anyu ki nem állhatta őket, így nem lehetett.
Anyósomékhoz mentünk vasárnapi ebédre. Váci út, óriási forgalom, sok sáv, Pé fékez, vészvillog, lehúzódik.
Pé:-Láttad?
Én:-Nem, mit.
Kiszáll a kocsihoz, megkerüli, és felvesz a földről egy remegő, fekete kiscicát. Olyan aprócska volt, hogy elfért a tenyeremben.
Pé látta, ahogy elindult a túloldalról, csak közben zöld lett a lámpa, az autók meg ezerrel elindultak. Az icipici kismacska pedig olyan gyorsan futott, amennyire csak bírt. De még nagyon picike volt, ezért nem bírta sokáig, meghúzta a lábát, és nem bírt továbbmenni. A kezembe vettem, és símogattam. De ezzel max magam nyugtatgathattam, a cicát nem. Elvittük Péékhez, kértünk egy dobozt, aztán irány az állatorvosi ügyelet.
Bolhátlanítás, féregtelenítés, vizsgálat ilyesmi. A Pimpőc három hetes volt, így pár óránként etetni kellett. Vettünk tápszert neki, hazavittük.
A lakásban kétségbeesetten elkezdett körbejárni, és hívogatta az anyukáját.
Aztán Pé elkezdett nyávogni neki. Erre felkapta a fejét, odarohant Péhez, elhelyezkedett az ölében, és békésen elaludt.

aktuális nyitó kép

Life like a Rorschach test
Floriana Barbu
www.photo.net

idézek

Megint A játszma szabályaiból.

Sherman Alexie: Ha azt mondjuk: Phoenix, Arizona.

“Volt egyszer két indián fiú, akik a fejükbe vették, hogy harcosok lesznek. De arról már lekéstek, hogy ezt a régiek módján tehessék. Hisz már jó ideje nem voltak lovak. Így a két indián fiú fogta magát és elloptak egy autót, amivel aztán elhajtottak a városba. A lopott kocsit leparkolták a rendőrség előtt, és autóstoppal visszamentek a rezervátumba. Mikor visszaértek, minden barátjuk ujjongott, és a szüleik szeme büszkeségtől fénylett. Nagyon bátrak voltatok- mondta mindenki a két indián fiúnak. Nagyon bátrak.”

Emberek a buszon X

Néha olyan kis gonoszakat tudok gondolni.
Pé és én este jövünk haza trolival. Felszállás után meglátom a helyet. Belül már ül egy csaj/nő, szivárványszínű sállal. Rám néz, fintorral konstatálja, hogy le fog ülni mellé valaki, ráadásul én. Leülök. Védekezésül gyorsan előkapja a könyvet a táskájából. Szeretetteli élet, hagyományos értékek, új pszichológia, valami ilyesmi volt a címe, nem garantálom, hogy tökéletesen pontosan emlékszem. Kinyitja. Oldal főcíme: Problémák és félelmek. Első mondat: Az élet nehéz.
Erre a mögöttünk lévő ülésről zene hallatszik, mert két roma srác a telefonjával szórakozik. Nő hátrafordul, képén undor, megkopogtatja az egyiküket: Fogjtok már vissza magatokat!

aktuális nyitó kép

The sweet side of frivolousness
Floriana Barbu
www.photo.net

tojáslikőrös muffin

Imádom a tojáslikőrt. Mindig várom a karácsonyt, meg a húsvétot, amikor anyósom meglep minket a házi készítésű tojáslikőrjével. Így volt ez idén is.
Így aztán gondoltam, kipróbálom ezt a tojáslikőrös muffin receptet. Valami mennyei. Habkönnyű, puha, és amikor sül, varázslatos illatot áraszt. És ezt az illatot akkor is lehet érezni, ha az ember a kezébe vesz egyet. Úgyhogy természetesen szaglászással kezdem a muffinevést (is). A recept a mindmegettéről van.

180 fokra előmelegítjük a sütőt. A tojást kikeverjük a cukorral, vanílival, vajjal, majd belezuttyantjuk a lisztet és a sütőport, legvégül jöhet a tojáslikőr. Papír a formába, a papírba meg a muffinalap, a sütőbe meg az egész. Nem mértem le, hogy mennyi ideig sütöttem. A tetejére jöhet porcukor, vaníliás porcukor, mandulaforgács, vagy bármi más. Ebből 12 kisebb muffin lesz. Legközelebb tuti dupla adagot sütök belőle.

Álmodtam

Vonaton ültem, szép ruhában. Találkoztam egy régi osztálytársammal (Csernusnak hívják különben, de nem a doki.) és beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy nem tudom mi lesz, mikor leszállunk a vonatról, mert nincs hová mennem, és kétezer valamennyi forintom van csak. És eszembe jutott Rejtő Jenő Bécsben és Párizsban, és mindenfelé, de nem voltam annyira kétségbeesve, mint ahogy azt gondoltam, hogy leszek, majdhogynem természetesnek éreztem, hogy egy idegen városban, hidegben nem tudom hol töltöm majd az éjszakát. Az osztálytársam azt mondta, tud adni 4500 forintot, ha elfogadom, és felém nyújtott egy csomó kétszáz, meg ötszáz forintost. Elfogadtam. És ahogy kinyitottam a pénztárcámat, hogy eltegyem, tele volt száz eurósokkal. Nem is értettem. Visszaadtam a pénzét, aztán leszálltunk és elbúcsúztunk. Találtam egy csodaszép, bútorozott, napfényes, kis lakást, amit ki is fizettem. (még az álomszékem is benne volt (Stokke-Peel)). Aztán csörgött Pé ébresztőórája, és felébredtem.

How wonderful you are

Imádom ezt a dalt.
Mindig eszembe juttat egy nagyon fontos dolgot. Hogy milyen csodálatos vagyok.
Ahogy csodálatos minden ember, állat, növény etc… ÉS PERSZE TE IS.
Az állatoknak, növényeknek… annyival “jobb a dolguk”, hogy ők nem akarnak másmilyenek lenni, másnak látszani, mint akik. Ó, hogy ettől lennének alacsonyabb rendűek? Nem hiszem. Mint ahogy azt sem hiszem, hogy bárki, vagy bármi alacsonyabb rendű lenne a világban.
A legtöbb embernek az a baja, hogy nincs vele tisztában milyen csodálatos is ő. Emiatt nem hisz magában, hülyeségeket csinál, boldogtalan…