Van valahol receptem is, valaha abból szoktam sütni., de mára már inkább ezt is érzésre, vagy, ahogy anyu szokta mondani “gondolomformán” készítem.
Nagyon szeretem a Panzani tésztákat, mert praktikusak. Egy kis emberke jelzi a zacskó oldalán, hogy kábé mennyi tésztát kell számolni emberenként. A spagettin meg egy kör.
Gondolom igazából nem a spagettifőzés a lényeg, hanem a carbonara.
Jó sok parmezánt lereszelek. Személyenként úgy két tojás sárgáját szoktam számolni. (A fehérje megy a fagyasztóba. Lesz belőle háromszorosan csokis kenyér, vagy habcsók.
Ideális esetben egy kis füstölt házi szalonnát csíkokra vágok (de néha beérem baconnel is), és egy nagyobb edényben elkezdem pirítani. (Én azt szeretem, ha kicsit ropogósra sül.)
A tojássárgájákat tejszínnel, a sajt felével, és sok borssal jól összekeverem.
Ideális esetben egyszerre pirul meg a bacon, és fő meg a spagetti. A spagettit leszűröm, és azon melegében ráöntöm a pirított szalonnára, (ami alatt továbbra is ég a láng.) Összeforgatom őket, majd ráöntöm a sajtos, tojásos keveréket, és jól összekeverem a spagettivel. Rövid idő múlva leveszem a tűzről, és azonnal tálalom. Rászórom a maradék sajtot, és ha kell, még borsozom.
Az olaszok nem tesznek tejszínt a carbonara spagettibe és a recept egyszerűsége miatt a hozzávalók minőségén múlik a végeredmény.
[related-posts]