Vendég
- Dátum 2007. április 30. hétfő
- Írta puding
- Kategória Felnőtteknek, Finomságok
1
Vendéget vártunk tegnapra. Főzőcskéztem is. Volt juhtúrós puliszka (köszönet a receptért Ametisztnek), meg zöldséges pulykapörkölt, meg húsleves, meg piskótatortácskák cukormázzal és színes tortadarával tetejükön (ezért meg Nigelának jár köszönet).
Szóval kajaügyileg jól el voltunk látva, meg sütöttem kenyeret is. És kaptam egy csomó ajándékot Éditől. Egy bikinit, egy borsőrlőt, meg egy nyuszis vibrátort, hehe, most már nem panaszkodhatok, hogy nincs olyanom.
Egy csomót beszélgettünk, meg röhögcséltünk, meg megnéztük az L-t is, amit direkt Édinek vettünk fel, mert ő nem tudja nézni. Majd a többit is felvesszük.
Aztán éjszaka, később felmerült, hogy ugyanmár milyen szexfilmjeink vannak, mert ő bele szeretne nézni. Végülis a leszbiseknél kötöttünk ki. Pé kiírta azokat, amik az enyémek, itt tartom őket a gépemen a torna nevezetű könyvtárban. Az egyik egy full film. Mondtam Pének és Édinek, hogy van egy három csajos jelenet benne, de hogy azon kívül mi van a filmben azt nem tudom, mert én mindig leragadok ennél.
Szóval végül Édi nem bírta tovább (amit már előre borítékoltam volna.). Azt kérdezte, hogy nem baj-e ha ő most masztizik egyet. Nem, mondtuk, de mi nem fogunk. Aztán persze dehogynem. Úgyhogy csaptunk egy 3 fős masztipartit. Ami valahogy úgy nézett ki, hogy mindig egy ember masztizott, a másik kettő meg kényeztette. Szóval igencsak jól elmulattuk az időt.
Azonkívűl Édivel megbeszéltük, hogy jó lenne összehozni egy 3-4 fős leszbi gruppent. Pé hiába könyörgött, mondtuk, hogy ő nem jöhet, csak mi csajok leszünk. Szóval keresünk 1 vagy két olyan csajt, akinek van kedve ebben részt venni. Az egyik szereplő én leszek, a másik meg Édi ez tuti. Ja, meg kellene valami hely is hozzá, mert a stúdió nem igazán alkalmas erre.
pudingocska
nekem ez annyira de annyira szokatlan, pedig nem vagyok prűd.
2007. május 01. 19:15:00 cicóka
nem kell prűdnek lenni hozzá, hogy valakinek ez szokatlan legyen.
egyszerűen mások vagyunk.
2007. május 01. 19:42:44 pudingocska [url]