1. Rumcájsz.
Kis fekete cicafiú. Együtt rakták ki őket pici korukban a Thököly úton a tesójával, aki nagyon vagány cicalány. (Most ő a Patkesz.) Ahogy bekerültek hozzánk, az egyik kandúr: Prüntyi a pótanyukájuk lett, méghozzá úgy, hogy amikor a Rumci kitalálta, hogy ő a pótanyu, akkor elkezdte szopogatni a cicijét, a Prüntyi meg hagyta. A Patkeszt a mai napig naponta végigmosdatja. A Rumci nagyon szerette rágicsálni a hajam végét.
Aztán egyre rosszabbul lett, és kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Elvittük elaltatni. P tarotta a kezében, pedig én szerettem volna, mert tudom, hogy rágicsálta volna a hajamat. Így is végig simiztem, amíg majdnem elaludt. Olyan nagyon utálom a gondolatot, hogy aztán ledobták egy dögkútba. Tudom, hogy neki már mindegy volt, de nekem nem.
2. Miska/Vöri
Miska már nagy kandúr volt, amikor hozzánk került. A Hajógyárin szedtük fel. Az egyik legtutibb képessége az volt, hogy ki tudta nyitni a hűtőszekrényt. Egyszer, amikor nem találtuk sehol, mondtam Pének, hogy tuti a hűtőben van. És tényleg onnan pislogott kifelé. Utána mindig kitámasztottuk a hűtőajtót.
Aztán egyre soványabb lett, és kiderült, hogy a veséi kezdik felmondani a szolgálatot. Infúziót kapott meg ilyesmi, de a romlást nem lehetett megállítani. Akkor már nagyon idős cica volt. Nem evett, és visszahúzódott egy kuckóba.
Egyik este aztán valahogy hamarabb mentünk haza, és ott feküdt a gubójában, miközben vér szivárgott a szájából.
Felkaptuk, és bevittük az Állatorvosi Egyetemre. (Akkor még nem nagyon tudtam jobbat, ami este nyitva van, sajnos csak azt.) Már volt ott egy pár, és előreengedtek minket. Bevittük a cicát, és mondtuk, hogy szeretnénk elaltatni. Ott feküdt, és folyt a vér belőle, az ügyeletes csaj pedig szépen, lassan felvette az adatokat, tett, vett. Negyed óráig hozzá se nyúlt. Csak utána adta be a szurit. És nekem ez úgy fájt, hogy miért kellet a Vörinek szenvedni? Mialatt elaludt azalatt is el tudtuk volna mondani ami kellett. Nagyon sokára aludt el, és mi ott voltunk vele, mert nem akartuk, hogy esetleg úgy adják be a tüdejébe a végső szurit, hogy magánál van.
3. Névtelen
A cicának volt neve, de én nem emlékszem rá. Pé nővére hívott minkett, hogy a házuk lépcsője alatt van egy cica, amelyiket elütötte az autó, de még él. Elmentünk, felszedtük, és elvittük a dokinkhoz. A cicának teljesen béna volt a két hátsó lába. A doki azt mondta, hgy lehet, hogy másnapra javulni fog. Elvittük haza. Nem tudott lábraálni, csak húzta magát az első két mancsával. Pé ott aludt vele éjszaka. A cica meg olyan hálás volt neki. A két kis mancsával felhúzta magát Pé pocakjára, és ott aludt el. Másnap kiderült, hogy a cica menthetetlen. Őt is elaltatattuk.