Extra csokis süti

Tegnap, amikor a Gloria Jeansben kávéztam, vettem magamnak egy extra-csokissütit. Mivel a kávémmal meg a pogácsával jóllaktam, becsomagoltattam a sütit magamnak, mondván, hogy majd itthon megeszem. Aztán ahogy jöttem fel a Kisföldalattiból, ott kéregetett egy néni. Így hát odaadtam neki a csokissütit. (Nem volt apróm, igaz azt se adok mindig) Az egyik ok, amiért odaadtam neki a sütit, az egy Magyar Narancsos cikk volt. A cikk néhány interjúból állt olyanokkal, akik iszonyú kevés pénzekből élnek meg egyedül. Nagyon érdekes volt, hogy hogy jutottak ide, és hogy hogyan élnek meg havi 20-25 ezer forintból. Az egyik bácsi azt mondta, hogy legjobban az hiányzik neki, hogy ehessen valami finomat. Semmire sem vágyik jobban, mint egy somlóira.
Pé azt mondta, hogy érdekes dokumentumfilmet lehete csinálni abból, hogy hogyan élnek meg ezek az emberek, esetleg összehasonlítva néhány sokkal gazdagabb ember életével.
Szerintem is érdekes téma, de én nem így csinálnám. Mondjuk lehetne az a címe, hogy 25ezer forint. És megnézni kinek mennyit ér, hogy keresi meg. Egy néninek ez a havi összjövedelme, van olyan tini, akinek a heti zsebpénzze, van aki kuporgatja, két hetet dolgozik érte. Más megkeresi egy fél óra alatt se… Nem biztos, hogy csak óriási nagy kontrasztokkal lehet bemutatni valamit. Lehet, hogy kis különbségekből sokszor jobban látszik, hogy mennyire más-más valóságban élünk, holott gyakran ugyanazok az alapjaink, és nagyon kicsi a fal, ami elválaszt mintket.
A néni egyébként iszonyúan örült a sütinek. Nekem nagyon fura volt, így bizni egy idegenben. Nem tudhatja, hogy nem tettem-e valami ártalmasat a sütibe (Jól van, na most olvastam az Amerikai pszichót, na), azt feltételezi, hogy segíteni szeretnék neki. Nekem ez, a mostani helyzetemből olyan idegen érzés. Ebbe csak utána gondoltam bele.