meghalt cicáink

1. Rumcájsz.
Kis fekete cicafiú. Együtt rakták ki őket pici korukban a Thököly úton a tesójával, aki nagyon vagány cicalány. (Most ő a Patkesz.) Ahogy bekerültek hozzánk, az egyik kandúr: Prüntyi a pótanyukájuk lett, méghozzá úgy, hogy amikor a Rumci kitalálta, hogy ő a pótanyu, akkor elkezdte szopogatni a cicijét, a Prüntyi meg hagyta. A Patkeszt a mai napig naponta végigmosdatja. A Rumci nagyon szerette rágicsálni a hajam végét.
Aztán egyre rosszabbul lett, és kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Elvittük elaltatni. P tarotta a kezében, pedig én szerettem volna, mert tudom, hogy rágicsálta volna a hajamat. Így is végig simiztem, amíg majdnem elaludt. Olyan nagyon utálom a gondolatot, hogy aztán ledobták egy dögkútba. Tudom, hogy neki már mindegy volt, de nekem nem.

2. Miska/Vöri
Miska már nagy kandúr volt, amikor hozzánk került. A Hajógyárin szedtük fel. Az egyik legtutibb képessége az volt, hogy ki tudta nyitni a hűtőszekrényt. Egyszer, amikor nem találtuk sehol, mondtam Pének, hogy tuti a hűtőben van. És tényleg onnan pislogott kifelé. Utána mindig kitámasztottuk a hűtőajtót.
Aztán egyre soványabb lett, és kiderült, hogy a veséi kezdik felmondani a szolgálatot. Infúziót kapott meg ilyesmi, de a romlást nem lehetett megállítani. Akkor már nagyon idős cica volt. Nem evett, és visszahúzódott egy kuckóba.
Egyik este aztán valahogy hamarabb mentünk haza, és ott feküdt a gubójában, miközben vér szivárgott a szájából.
Felkaptuk, és bevittük az Állatorvosi Egyetemre. (Akkor még nem nagyon tudtam jobbat, ami este nyitva van, sajnos csak azt.) Már volt ott egy pár, és előreengedtek minket. Bevittük a cicát, és mondtuk, hogy szeretnénk elaltatni. Ott feküdt, és folyt a vér belőle, az ügyeletes csaj pedig szépen, lassan felvette az adatokat, tett, vett. Negyed óráig hozzá se nyúlt. Csak utána adta be a szurit. És nekem ez úgy fájt, hogy miért kellet a Vörinek szenvedni? Mialatt elaludt azalatt is el tudtuk volna mondani ami kellett. Nagyon sokára aludt el, és mi ott voltunk vele, mert nem akartuk, hogy esetleg úgy adják be a tüdejébe a végső szurit, hogy magánál van.

3. Névtelen
A cicának volt neve, de én nem emlékszem rá. Pé nővére hívott minkett, hogy a házuk lépcsője alatt van egy cica, amelyiket elütötte az autó, de még él. Elmentünk, felszedtük, és elvittük a dokinkhoz. A cicának teljesen béna volt a két hátsó lába. A doki azt mondta, hgy lehet, hogy másnapra javulni fog. Elvittük haza. Nem tudott lábraálni, csak húzta magát az első két mancsával. Pé ott aludt vele éjszaka. A cica meg olyan hálás volt neki. A két kis mancsával felhúzta magát Pé pocakjára, és ott aludt el. Másnap kiderült, hogy a cica menthetetlen. Őt is elaltatattuk.

Hűség

Szóval a hűség:
Nekem jó érzés az, hogy a párom nem azért van velem, mert hűséges hozzám, és ezért nem lehet mással.
Jó érzés, hogy szabad mellettem, mégis velem akar lenni.
Ettől nekem minden mozdulata, minden simogatása más. Minden együttlétet ajándéknak érzek. Mert nem csak akkor egyszer választott, amikor pl. a házasságnál kijelentik az elején, hogy téged választalak, lesz ami lesz. Hanem minden nap, minden pillanatban.
És én tényleg boldog vagyok amikor mással látom, de lehet, hogy ez személyes perverzióm
És ettől nem érzem azt, hogy most elloptak volna tőlem valami fontosat.
Életemben egyszer voltam féltékeny rá. Az még nagyon régen volt, amikor még nem
így éltünk, és ráadásul ok nélkül. És akkor is a figyelme fájt, a bensőségessége, az amit másnak adott magából, és nem nekem. Mert úgy éreztem, hogy egy csomó lyuk van bennem, amit be kell tömködni (és most itt nem szexre gondolok).
És tömködje azokat ő, miért én szeressem magam, szeressen ő engem, mást meg ne. Mert ha mást szeret, akkor engem majd nem fog. Meg akkor majd rájön, hogy mással sokkal boldogabb lesz, mint velem, és majd jól egyedül maradok, és üresen, és különben is kinek kellenék. Szóval ez így volt akkor.

És ha miattam nem beszélget azzal, akire féltékeny vagyok, attól még a lyukak ottmaradnak bennem, és soha semmi nem lesz elég, és ezt nem akartam. És nem semmi rájönni arra, hogy a féltékenységem rajtam múlik, az én hiányom táplálja, és ő nem tud
semmit tenni azért hogy ez ne így legyen.

Extra csokis süti

Tegnap, amikor a Gloria Jeansben kávéztam, vettem magamnak egy extra-csokissütit. Mivel a kávémmal meg a pogácsával jóllaktam, becsomagoltattam a sütit magamnak, mondván, hogy majd itthon megeszem. Aztán ahogy jöttem fel a Kisföldalattiból, ott kéregetett egy néni. Így hát odaadtam neki a csokissütit. (Nem volt apróm, igaz azt se adok mindig) Az egyik ok, amiért odaadtam neki a sütit, az egy Magyar Narancsos cikk volt. A cikk néhány interjúból állt olyanokkal, akik iszonyú kevés pénzekből élnek meg egyedül. Nagyon érdekes volt, hogy hogy jutottak ide, és hogy hogyan élnek meg havi 20-25 ezer forintból. Az egyik bácsi azt mondta, hogy legjobban az hiányzik neki, hogy ehessen valami finomat. Semmire sem vágyik jobban, mint egy somlóira.
Pé azt mondta, hogy érdekes dokumentumfilmet lehete csinálni abból, hogy hogyan élnek meg ezek az emberek, esetleg összehasonlítva néhány sokkal gazdagabb ember életével.
Szerintem is érdekes téma, de én nem így csinálnám. Mondjuk lehetne az a címe, hogy 25ezer forint. És megnézni kinek mennyit ér, hogy keresi meg. Egy néninek ez a havi összjövedelme, van olyan tini, akinek a heti zsebpénzze, van aki kuporgatja, két hetet dolgozik érte. Más megkeresi egy fél óra alatt se… Nem biztos, hogy csak óriási nagy kontrasztokkal lehet bemutatni valamit. Lehet, hogy kis különbségekből sokszor jobban látszik, hogy mennyire más-más valóságban élünk, holott gyakran ugyanazok az alapjaink, és nagyon kicsi a fal, ami elválaszt mintket.
A néni egyébként iszonyúan örült a sütinek. Nekem nagyon fura volt, így bizni egy idegenben. Nem tudhatja, hogy nem tettem-e valami ártalmasat a sütibe (Jól van, na most olvastam az Amerikai pszichót, na), azt feltételezi, hogy segíteni szeretnék neki. Nekem ez, a mostani helyzetemből olyan idegen érzés. Ebbe csak utána gondoltam bele.

Milyen ízű is most a puding?

eszköz ízű, eszt is tisztára a köz javára