Szeresd a testem, bébi


Tegnap este éppen cseresznyét ettem. Csodaszép, telt, hűvös, bordó golyócskákat. Ahogy a számba vettem egyet olyan friss volt, hogy egyszerűen még forgattam a számban egy kicsit mielőtt beleharaptam volna.
Aztán az jutott eszembe, hogy néha a csajok direkt azért csinálnak ilyeneket, hogy csábítóak legyenek. Én egyedül voltam, és szabadon élvezhettem a cseresznyét.
És igazából, ha belegondolok, akkor a szexuális életünkben egy csomó mintát követünk, és viszonylag kevés az ösztönösen érzéki. Általában, ha egy nő érzéki akar lenni, akkor megvan a kelléktára amiből válogathat, és ezek általában nagyon is hatásosak. És egy csomószor alapból vagyunk érzékiek, vagy szexik azzal, hogy azok vagyunk akik. Csak ezek az ösztönös pillanatok, “csak” pillantok, gyakran nem marad utánuk semmi, főleg ha éppen egyedül vagyunk. És akkor a nő azt hiszi, hogy neki eszköztárra van szüksége a vonzáshoz pedig nincs. Én személy szerint szeretem az eszköz táramat. Gyakran jól mögé bújok. De tudatosabban akarok figyelni magamra, a szépségemre, a boldogságomra, a ragyogásomra. Hogy az eszköztáram csak játék legyen. A kreativitásom része. Ne a kapaszkodó a vízbefulladás ellen.
A szexben is sok a sablon. Főleg a heteroszexuálisban, persze nem feltétlenül, és nem mindig, és nem mindenkivel. Ha lánnyal vagyok, máshol vannak a hangsúlyok. A legtöbb leszbipornót is pont azért nem szeretem, mert a klasszikus heteroszex sémára épül.
Most éppen ezt gondoltam erről.

puding

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.

Ezt már láttad?

Akivel beszélgetek…

LEAVE A COMMENT

A puding most éppen eleven ízű. Szenvedélyesen.

Szexre születtem. Ágyak puha menedékébe, feltörő sóhajok közé, nedves igazságba. Világéletemben éreztem, már egészen kis koromban is, amikor még nem is tudtam mi ez, csak éreztem, és féltem tőle, mert tudtam, hogy ez egy uralhatatlan, esszenciális rész az életből, rész belőlem. A káoszom, amiben minden a legnagyobb rendben van.