És örülök?

Örülök, hogy itt vagyok. Vele. Örülök, hogy beszélgetünk. Örülök a balzsamosan friss estének, a tiszta levegő érintéseinek a bőrömön. Öltönyben jött. Én is felöltöztem szépen. Műszempilla, smink, magassarkú. Nő vagyok. Ő Férfi.

Egy munka miatt jött Magyarországra, csak pár nap erejéig, és ha már itt volt, megkérdezte, nincs-e kedvem vele beszélgetni BDSM-ről, szexualitásról. Nagyon is volt kedvem.

Tapasztalt domináns és szadista. Az a fajta, aki tud figyelni, aki fegyelmezetten tud élni az erejével és van fantáziája. Többek közt párokat coachingol BDSM témában. Úgy 4 órát beszélgettünk, de negyed annyinak sem tűnt. Nem hagyta nyugodni a fetlife nevem: pleasure is mine.

Természetes érzés volt nyitottnak és őszintének lenni vele. Csodálta, ahogy a gyönyörömről beszélek, és szinte ragyogok közben. Megkérdezte, mi történt bennem, amikor összezártam a térdeimet. És ha nem mondja, fel sem tűnik, hogy a kezemmel mindig szétnyitom őket újra, hogy aztán lezárjak megint.

Ő: – Itt ülök nyugodtan, és pontosan tudom, mi van körülöttünk, szemmel tartok mindent, mégis tudok rád figyelni. A mozdulataidra, a testbeszédedre, arra, ahogy sugárzol, és hogy mennyi mindent érzel, és fantasztikus csodálni téged.
Én: – Én pont azt ellentéted vagyok. Nem igazán figyelek arra, hogy mi minden történik körülöttem. Arra figyelek, hogy milyen érzés itt lenni, hogy mi van bennem, hogy ez, ami most itt van, mit vált ki belőlem, és élvezem.

És ahogy egyre jobban megmozgatott ő és mindaz, amiről beszéltünk, ami már olyan régen hiányzik az életemből, idegesebb lettem. A francba hogy hatással van rám, és vonz. És a francba, hogy tudja ezt. És a francba, hogy ennyire elemében érzi magát.

Hát egyszer csak felálltam, és átültem mellé.

Ő: – Most még magabiztosabbnak érzem magam. – mondta, miközben levette a szemüvegét.
Én: – Az lehet, de így most én is magabiztosabb lettem.

Ez erőt adott, amikor már arról beszéltünk, hogy is állunk azzal, ami most van bennünk. A belsőm zizgett az izgatottságtól, és tudtam, hogy tovább akarok menni, mert magamban igent mondtam rá, és ha ezt az igent nem vállalom most, utána utálni fogom magam. Nem árulom el magam, és nem árulom el az elevenségem. Nincs rossz érzésem vele kapcsolatosan. Tudom, hogy érez engem, és tudom, hogy tud bánni a vággyal. Az enyémmel, és az övével is. Ez pedig jó érzés: biztonságot adó és félelmetes is egyszerre.

Felmentünk a magasba. Szemben a kivilágított, gyönyörű vár. A függöny kicsit elhúzva. Az ablaknak nagy és széles pereme van, és ott állok meztelenül. Ő mögöttem öltönyben, felöltözve. Látom magam visszatükröződni az üvegben, ahogy a fény puhán megmutatja az íveimet. Látom a kezét a melleimen. Még a szemét is látom, ahogy figyel. Érzem a kemény farkát a fenekemhez nyomódni. És beszél hozzám. Hol suttog a fülembe arról, hogy milyen szép vagyok és milyen erős, hol pedig váratlanul hangosan instruál.

Aztán a fotelbe ül, én pedig elétérdelek, és a puncimat simogatom. A fejemet az ölébe a vonja, az arcommal érzem, ahogy a farka keményen lüktet a nadrág alatt. Minél gyorsabban veszem a levegőt, annál erősebben érzem a pulzálását. A bőröm jéghideg, de belül egy vulkán forróságát érzem.

Aztán, ahogy felnézek, azt mondja, hogy annyira, de annyira szeretne elmélyülni bennem, de mégsem teszi. Nem ő az a férfi, akivel tovább tudok menni, akitől azt kaphatom, amire igazán vágyom. És igaza van. Nem is tiltakozom, vagy vitatkozom vele, pedig ezt az igazságot másképp értjük mindketten.

Szerinte egy domra van szükségem, aki vezetni tud engem, minden nappal egyre tovább és tovább, mert igaz vágyódás van bennem arra, hogy feltárjam minden mélységemet, és akivel ezt megtesszük majd, az óriási mázlista. Szerintem egy Férfira van szükségem, akivel együtt fedezhetjük fel, mi mindenre lehetünk képesek együtt. Akivel világokat adhatunk magunkból egymásnak. De valóban nem ő az a férfi.

Nem érzem magam visszautasítva. Inkább azt érzem, hogy valódi, mély tiszteletet kapott a nőiségem. És hogy ez mennyire gyönyörű. Ugyanakkor azt is érzem, hogy ezek szerint ezt a részemet én nem tartom akkora tiszteletben, mind amennyit a valódi Férfiak adhatnak neki. És örülök, hogy ezt most már tudom. Keresnem kell, hogy hogyan tisztelhetem magam mélyebben és jobban. Képesnek kell lennem arra, hogy én is ennyire, de ennyire értékesnek érezzem magam. Pedig nagy utat tettem itt meg, de még mindig nem eleget.

Hazafelé nagyon aranyos a taxis. Azt mondja, milyen fantasztikus hallani a nevetésem. Amikor megköszönöm neki, hogy gyorsan, biztonságban hazahozott engem, azt mondja, megvárja, amíg bejövök a kapun. Feljövök, és leülök a szívembe, és csak nézek magam elé. Egyedül vagyok. Nem tudom, hogy mi lesz.