Elképesztő volt a 2019-es évem, és soha nem gondoltam volna, hogy mindez valaha lehetővé válik a számomra. És sokszor volt nehéz. De most valahogy ebben a pillanatban az sem számít. Ebben a pillanatban most végtelen hála van szívemben az egész életemért, és könnyek és takony folyik az arcomon. Az embereket mint szereplőket látom. A helyeket
Valahogy így jönnek. Egymás után, mégis néha egyszerre. Mintha új pillanatokban régi pillanatok lennének. Egy femme-domme esten vagyok. Szabályokból felhúzott falak védenek. Nem az én szabályaim, hanem az ő szabályaik. Szűkebb, mint amit én adtam volna meg, de tetszik ez a szűkösség. A high protocol térben a férfiak nem ülhetnek a bútorokra. Nem szólíthatják meg
Nem tudom, hogy mentem-e már el ilyen szépen valahonnan, mint ahogyan innen elmegyek. Sok szépet ajándékozva, magam után hagyva. És persze megjelenik az űr is. Mennyi minden fog hiányozni. Úgy döntöttem, hogy elmegyek innen, pár hónapra az anyuhoz költözöm Dublinba. Aztán majd tovább. Az tervem, hogy megtalálom majd, és belakom a saját paradicsomomat, bárhol is
Nem sokkal azután ismertem meg, hogy szakítottam Pével. Átutazóban volt itt. Masszázs tréningeket tartott és bodyworkot oktatott. Akkoriban főleg Ázsiában élt. Hívott, hogy menjek vele, de nem mentem. Rengeteg változott azóta. Ő hazament. Én eljöttem hazulról. Nemzetközi életre készülök. Nemrégiben újra beszéltünk. Engem érdekelt, hogyan csinálta ő, hogyan lehet üdülőhelyekkel együttműködni. Nagy falat ez nekem,
Mennyivel világosabb lett minden most így a teljességemről. Mennyire más. Mennyire eleven. Mennyire gazdag és bőséges. És ez megint mennyire ijesztő. Most olyan, mintha valami férfimágnes lennék. Vonzom a vonzalmat, a boldogságot, a gyönyört, a szeretetet, a mély kapcsolódásokat. Úgy tűnik, hogy nagyobb hatással vagyok egyszerre több férfira, mint amit általában könnyedén tudok kezelni. És
Néha olyan érzés, mintha az élet azt akarná, hogy minden irányba egyszerre nőjek. Hogy akkor is tudjak végtelenül boldog lenni, amikor végtelenül szomorú vagyok. Hogy akkor is tudjak végtelenül szomorú lenni, amikor végtelenül boldog vagyok. A szívfájdalom nem a boldogság végén kezdődik. Ahogy a boldogságnak sem kell véget érnie ahhoz, hogy fájhasson a szívem. Most
Az autóban ültünk. Együtt töltöttük az előző éjszakát, és a délelőttöt. Még a tenyeremben érzem, ahogy elfenekeltem, de leginkább azzal játszottunk, hogy nekem minél több orgazmusom legyen. Volt vagy 50. Nem számolok már ennyi orgazmust. Néha, amikor belebúgja a fülembe amikor éppen élvezek, hogy Good Girl, akkor egészen elolvadok tőle, és tovább tágul bennem az
És azt írja nekem, hogy “mert a szerelem minden akadályt legyőz.” És ahogy ezt olvasom, sajnálom a szerelmet, akinek mindig hős, legyőzhetetlen lovagnak kell mutatnia magát fehér lovon. Aki nem lehet önmaga. És azt válaszom neki, hogy a szerelem nem győz le semmilyen akadályt. Az akadályokat emberek győzik le. A szerelem lehet erő. A szerelem
Egy pillanat műve volt. Egy pillanaté, amikor hirtelen kitágult a világ és mégis összehúzódott, valahogy megfoghatóbbá, valódibbá, egyértelműbbé vált. Mint amikor felkapcsolják a villanyt. Végre. Olyan sokáig kerestem, hogy milyen kapcsolatra vágyom, mi tesz igazán boldoggá. És ahogy visszanézek, annyi elemét látom. Jó, hogy most összeállt végre. Szabad vagyok. Mindig is az leszek. A szerelem
16 évig volt domina New Yorkban. Los Angelesben találkozhattam is vele személyesen. Most éppen tőle tanulok. Azt gyakorolom, hogyan testesítsem meg a bennem lévő dominánst. Hogyan legyek földelt akkor is, amikor feszültség vagy akár fájdalom vesz körül. Hogyan tartsam és töltsem be a teret. Önazonosan. Ismerni akarom az igazságomat, és kíváncsi vagyok, hogyan tudom élni,
